Villány és a Szársomlyó: a borok és a napfény hazája – látnivalók térképpel
Ha valamire, akkor szép tájaira és kiváló boraira igen büszke lehet Magyarország. Hazánk minden részén találni borvidékeket, melyek messze földön híres, finomabbnál finomabb borokat kínálnak az ital szerelmeseinek, akiknek kötelező is felkeresniük ezek közül minél többet, hiszen minden bor más és más. Az egyik leghíresebb és legfejlettebb bortermő terület Magyarországon a Villányi borvidék, annak legfontosabb települése, Villány pedig kifejezetten kedvelt tüzes vörösborai miatt.
A Baranya vármegyei Villány az ország déli részén, a Villányi-hegységben fekszik, Pécstől mintegy 35, a déli országhatártól pedig 10 km-re. A környékén feltehetőleg már a rómaiak idején is foglalkoztak szőlőműveléssel, a városban a mai napig szinte minden a borokról szól. Minden évben különböző fesztiválokkal tisztelegnek a vörösborok és rozék előtt Villányban, de ha ott jártunkkor épp nem tartanak nyilvános rendezvényeken borkóstolókat, akkor sem lesz hiányérzetünk, hiszen a város számos pontján lehetőségünk van erre az év bármely időszakában.
A villányi bor
A Villányi Pincesor sosem hagy minket cserben, egész évben várja a borturistákat a település főutcáján, a Baross Gábor utcán, de persze jó idő esetén az igazi, mert ilyenkor vidám emberek tömegei lepik el és kóstolják végig a pincéi kínálatát. A pincék modernek és egyforma stílusban épültek, így egy igen egységes, szép képet adnak a főutcának. A Villányi Pincesor végén található a Villányi Bormúzeum, ahol a szőlőtermesztés, a szüretelés és a borkészítés folyamatával és eszközeivel lehet megismerkedni, de mindent megtudhatunk a Villányi-Siklósi borvidékről is. Persze nem csak nézelődni lehet itt, kóstolni és vásárolni is kötelező a finom nedűkből. Találunk itt fehér-, vörös és rozé borokat is.
Villányi barangolások
Ha már kellő hangulatba kerültünk a boroktól, valószínűleg elég erőnk lesz egy kellemes kis túrához, ami a Templom-hegyi kilátóhoz vezet. A kilátó Villány legmagasabb pontján található, ezáltal csodás kilátást nyújt a városkára és a környékre, például a Mecsek vonulataira. Persze csak akkor menjünk fel, ha visszanyertük józanságunkat, hiszen a magasban könnyen elszédülhetünk a borok elfogyasztása miatt.
Letekintve a kilátóból a Templom-hegyi Ammonitesz Tanösvény útvonalát láthatjuk, ami 1989 óta számít fokozottan védett természetvédelmi területnek. A tanösvény végén egy különleges mészkőlépcső található, ami az egykori bánya maradványa. A tanösvény bejárása nem nagy kaland, inkább egy könnyed kis sétának nevezhető, ezért, ha nem érjük be ennyivel, a 3 km hosszú Kővilla Túrát is járjuk végig. Ennek legszebb pontján található a Kővilla, ami a híres Jammertal dűlőre tekint.
Ebbe a dűlőbe vezet a Csillagvölgy dűlőből induló Ördögárok túra is, melyet pedig a kifejezetten gyakorlottabb túrázóknak ajánlunk 7,5 km-es hossza miatt. Az Ördögárok dűlő egyedi mikroklímája kivételesen jó hatással van a szőlőre, igazi kincs az a bor, ami az itt található szőlőből készül.
Szársomlyó, hazánk legdélebbi hegye
A Villányi-hegység legmagasabb pontja, a 442 méteres Szársomlyó is remek kirándulási célpont. A tengeri üledékből képződött hegy lábánál helyezkednek el Kisharsány, Nagyharsány és Villány települések. A Szársomlyó éghajlata igen kellemes, mediterrán vonásokat hordoz. Évi középhőmérséklete 11 fok körül van, a csapadék pedig tavasszal és ősszel tetőzik. A Szársomlyó egykori kőbányájában 1967–68-ban nemzetközi alkotótelepet létesítettek, Villányi szoborpark néven. Másik neve Szársomlyói szoborpark, de manapság inkább a Nagyharsányi szoborpark elnevezés használatos.
A Szársomlyó hazánk legdélebbi hegye, fekvése az élővilágra is hatással van. 75 védett növényfaj él a hegyen, amelyek közül négy csak itt található meg hazánkban: a magyar kikerics, a bakszarvú lepkeszeg, a korongos lucerna és a törpe szádorgó. A ritkás karsztbokorerdőben, a virágoskőris és a molyhostölgy cserje méretű példányai tövében igazi kuriózum a magyar méreggyilok, de jellemző a baranyai peremizs, az illatos hunyor és a berki habszegfű is.
Az északi lejtőn szép populációja tenyészik a szúrós és a lónyelvű csodabogyónak. Árvalányhaj is nagy tömegben ékesíti a lejtőket. A rovarok közül előfordul itt az óriás énekeskabóca, és ellensége, a kabócaölő, a magyar aknászpók és a fűrészeslábú szöcske. Ritka, déli lepkefajok is megtalálható itt, ilyen például a kék lonclepke és a bagolylepkék több faja. A szársomlyói hüllőfauna értékes elemei a pannon gyík és a fokozottan védett haragos sikló. A ritkább madarak közül a kígyászölyv, a bajszos- és a sövénysármány, valamint a kövirigó említhető.
Villány templomai
A villányiak számára nemcsak a bor és a szőlő, hanem a kereszténység is fontos. A kis településen 4 templomot és több kegyhelyet is találunk. A város legrégebbi temploma a műemléknek számító szerb-ortodox templom, ami a település központjában található. A római katolikus templom a 18. században épült a német nemzetiségű betelepülőknek köszönhetően.
Ma Villányhoz tartozik az egykor különálló falunak számító Virágos, ahol szintén a 18. században épült fel egy római katolikus templom. Ezt kötelező meglátogatni akkor is, ha nem vagyunk lelkes templomba járók, mert innen lehet elérni a Virágosi pincesort is, melynek pincéi a Villányi pincesortól eltérően már kissé szórtabban helyezkednek el. A református templom a legfiatalabb templom Villányban, 2001 óta áll a vallási gyülekezet rendelkezésére.
A templommal szemben található a város egyik legkedveltebb pincéje, a Bock Pince, melynek körpincéje hatalmas, ezért különleges akusztikája miatt koncertek és egyéb rendezvények megtartására is használják. Kegyhelyek is vannak Villányban, melyek közül a legfontosabbnak az 1865-ben felszentelt, Templom-hegyen álló Kálváriát tartják.
Ha van időnk egy kis Villányon túli kiránduláshoz is, feltétlenül Siklós felé vegyük az irányt. Mindössze 13 km-re fekszik Villánytól, és itt található Magyarország legépebb vára, a Siklósi vár. Alapjait még a 13. században tették le, s bár számos támadás érte az évszázadok során, folyamatosan fejlesztették, így szinte az eredeti pompájában láthatjuk még ma is.