Serengeti Nemzeti Park – utazás az afrikai vadvilág szívébe
A Serengeti Nemzeti Park Tanzániában, Kelet-Afrikában található. Elsősorban a természetfilmeknek köszönhetően a világ egyik legismertebb nagyvadas élőhelye.
A Serengeti Nemzeti Park a világ minden szegletéből vonzza a turistákat. Tanzánia legrégebbi nemzeti parkja ez, 1981 óta rajta van az Unesco világörökségeinek listáján.
A parkot keletről és délről az afrikai nagy törésvonal keleti vonulata mentén elhelyezkedő Ngorongoro kráter és az Eyasi-tó, míg nyugatról a Viktória-tó, illetve északról a Masai fennsíkot határoló hegyek, és a tanzániai határ túloldalán húzódó Masai-Mara Nemzeti Park határolja.
A 920 és 1850 méter közötti magasságú védett terület 14 750 km² négyzetkilométer kiterjedésű, nagyjából akkora, mint három átlagos méretű magyarországi megye. Hogy ez nagynak számít-e? A közelmúltban végzett felmérések szerint a terület az eltartóképessége határára sodródott azzal, hogy négyzetkilométerenként átlag 30 növényevő legeli a füvet, és akkor még az őket követő ragadozókról és dögevőkről nem beszélünk.
De mit lehet tenni, ezt is meg kell becsülni. Az biztos, hogy a Serengeti értéke felbecsülhetetlen. Amellett, hogy óriási mennyiségben élnek itt a nagyvadak – több mint 1,5 millió állatról beszélünk – számos ikonikus faj már csak itt él jelentősebb egyedszámban.
A Serengeti Nemzeti Park természeti adottságai
A nemzeti park elnevezése a maszáj nyelvből ered, jelentése „végtelen föld”. Tanzánia északi részén, a Viktória-tó közelében található, a tótól keleti-délkeleti irányban. A Serengeti nyugati nyúlványa majdnem el is éri a tavat. Északon a kenyai határ közelében ér véget a védett terület tanzániai része.
A Serengeti éghajlata klasszikus szavanna, abból is a füves, tehát szárazabb típus dominál. Egy esős és egy száraz évszak különül el, észak felé haladva egyre hosszabb a száraz évszak. A Viktória-tó közelében még 1000 mm körüli eső hull évente – a Ngorongoro kráter közelében 1200-, de ez a mennyiség észak felé 500-600 mm-re csökken. A csapadékos időszakot követik a folyton mozgásban lévő növényevő állatok csordái.
A park három részből áll:
Serengeti síkság: a terület déli része, a klasszikus füves szavanna, amely a nemzeti park védjegyévé vált. Ez a nagyvadak fő szaporodási területe, decembertől májusig tartózkodnak itt legnagyobb számban, követve az esős évszakot. Zebrák, gazellák, gnúk tanyáznak itt óriási számban, mágnesként vonzva a ragadozókat (oroszlán, leopárd, gepárd) és dögevőket (hiéna, keselyűk).
Nyugati határsáv: a Grumeti-folyó és ártéri erdei tartoznak ide, jelentős méretű nílusi krokodil populációval, vízilovakkal, huszármakákókkal és vitézsasokkal.
Északi rész: a Serengeti nyugodtabb része, távol az állatvándorlási útvonalaktól. Itt figyelhetünk meg legnagyobb eséllyel elefántokat és zsiráfokat.
Történet
A Serengetiben az őserdőkkel vetekedő biodiverzitás maradt fenn, a védelemnek hála. Korábban az őslakos maszájok egyensúlyban éltek a természettel, csak annyi állatot ejtettek el, amennyire szükségük volt élelem gyanánt. A baj a 19. században kezdődött, amikor az első európai telepesek megjelentek, és pusztán kedvtelésből halomra kezdték ölni a vadakat. Milyen szépen is mutatott egy-egy preparált oroszlán, vagy zsiráftetem odahaza… A vége persze az lett, hogy a vadvilág egyedszáma jelentősen megcsappant, és veszélybe került a szavannai ökoszisztéma fennmaradása.
A védett területet 1951-ben jelölték ki egy nomád törzs korábbi legelőjén, majd 1959-ben bővítették, hogy a vadak vándorlása zavartalan maradjon.
A Serengeti állatvilága
A nemzeti park elsősorban nagy növényevő emlőseiről és nagymacskáiról híres. Itt előfordul az úgynevezett öt legnehezebben elejthető, különösen veszélyes nagyvad: az oroszlán, a leopárd, a kafferbivaly az elefánt és az orrszarvú. Persze szerencsére (általában) ezekre már itt nem vadászunk, mindössze békésen figyelgetjük életüket.
Az említetteken kívül jellegzetes növényevő állata még a Serengetinek a gnú, a Thompson és Grant gazella, a zsiráf, az impala.
Az oroszlán és leopárd mellett a szélvészgyors gepárd is riogatja a gazellákat. A dögök eltakarításában fontos szerepet játszik a csíkos és foltos hiéna, a sakál és természetesen a keselyűfajok is. Ha már a madaraknál tartunk, előfordul itt az óriás túzok, a strucc és a kígyász keselyű, valamint a veszélyeztetett szürkenyakú koronás daru is . Az akáciafákon nagy számban fészkelnek a szövőpintyek.
Méltatlanul keveset említett, ám az ökoszisztémában igen fontos szerepet játszó állatcsoport az itt élő rovarok. A Serengeti bővelkedik egzotikus hangya-, szöcske- és pillangófajokban, továbbá nagy számban élnek itt termeszek, és ganajtúrófajok is.
Nehéz pontosan megmondani, de a felméresek szerint a Serengeti területén az alábbi számban élnek a legfontosabb állatfajok:
Gnú: 1 millió
Thomson és Grant gazella: 300 ezer
Síkvidéki zebra: 200 ezer
Kafferbivaly: 53 ezer
Topi, zsiráf, víziantilop, varacskos disznó, víziló: több 10 ezer
Afrikai elefánt: 5 ezer
Oroszlán: 3 ezer
Leopárd: 1 ezer
Foltos hiéna: 3500
Afrikai vadkutya: 300
Gepárd: 225
Keskenyszájú orrszarvú: 31
További említésre méltó emlősfajok a Serengeti Nemzeti Park területén: jávorantilop, szassza, fakó lóantilop, Delamere bozótiantilop, nagy kudu, oryx gazella, dik-dik antilop, sakál, afrikai farkas, méhészborz, szervál, szurikáta, Anubisz-pávián, sárgás babuin, vervet majom, zászlósfarkú kolobusz, földimalac, cibethiéna, lapátfülű róka, tobzoska, tarajos sül, a szirtiborzok három faja, fokföldi nyúl.
A madárvilágot többek között a strucc, a kígyászkeselyű, az óriástúzok, a sisakos gyöngytyúk, a kaffer szarvasvarjú, a koronás daru, a marabu, a rózsás tantalusz, a vitézsas, a törpepapagáj, valamint számos flamingó- és pintyfaj képviseli.
A Serengetiben élő hüllőfajok közül említésre méltó: nílusi krokodil, leopárdteknős, telepes agáma, nílusi varánusz, feketenyakú köpködőkobra, puffogó vipera, afrikai piton, valamint a világ leggyorsabb kígyója és Afrika leghosszabb mérgeskígyója címet is bitorló fekete mamba.
A nagy vándorlás – az igazi látványosság
A Serengeti élete folyamatos mozgásban van. Mivel a szavanna éghajlaton élesen elkülönül az esős és a száraz évszak (ez a kontraszt az Egyenlítőtől távolodva fokozódik), az állatok élete az állandó vándorlásról szól.
A ciklus első állomása a növényevők borjazása. A több millió kis utód január és március között születik, a ragadozók nagy örömére. Az oroszlánok, hiénák és társaik rengeteg borjút ragadnak el a növényevőktől, de annyit meg is hagynak, amennyi szükséges a populáció fennmaradásához.
A szárazság májusban kezdődik, így az állatsereglet észak felé igyekszik, hogy dús füvű legelőt, illetve legelésző prédát találjon. A szárazföldi ragadozók mellett a növényevőknek a vizekben leselkedő krokodilokat is el kell kerülniük. Persze ez sem sikerül mindenkinek.
Az októberben kezdődő esős évszakkal aztán az óriási csorda visszaindul dél felé, elhaladnak a Seronera mellett – itt, a nemzeti park szívében található a Serengeti Látogatóközpont található -, hogy visszatérjenek szaporodóhelyükre. A kör ezzel bezárult.
Utazás a Serengetibe
A Serengeti nemzeti park egész évben fogad látogatókat, de hónaponként eltérő, hogy hol érdemes táborozni.
Mennyibe kerül?
Egy 10-12 napos szafari ára nagyjából 400 ezer és 1,5 millió forint között mozog, ez függ a szállástól, az ellátástól, illetve attól is, hogy mikor sikerül kifognunk akciós repjegyet (alsó hangon 190 ezer forint egy oda-vissza jegy a Turkish Airlines-szal.
Január: a Serengeti déli része és a Ndutu-tó vidék a legjobb hely a gnúk által indított vándorlás kezdő mozzanatainak megfigyelésére. Vannak szezonális táborhelyek, mint az Olakira Camp, a Serengeti Safari Camp és a Serengeti Under Canvas, illetve állandó szállások, mint a Ndutu Safari Lodge és Ngorongoro Védett Terület.
Február: Ndutu és Kusini környéke ideális lehet, itt akár újszülött, és percek alatt lábra álló gnúborjakat is megfigyelhetünk.
Március: a Serengeti legdélebbi részén beköszönt a szárazsás, hatalmas csorda kezd nyugat felé vonulni. A hónap közepéig a Thomson-gazellák és a zebrák is ellenek. A Ndutu régió és a közeli Ngorongoro-kráter a legalkalmasabb megfigyelőhely, itt szinte az összes nagy növényevőt és ragadozóikat is megpillanthatjuk. A Ngorongoro-kráter környékén élnek a fekete orrszarvúak.
Április: a Moru Kopjes hegy közelében lévő Dunia kempingből tárul elénk a legszebb panoráma, amint a vadak a szárazság elől a Nyugati Folyosó felé haladnak.
Május: a hónap végén a csordák elhagyják a Nyugati Folyosót és a Serengeti északi síkságai és erdőségei felé indulnak. Érdemes a Seronera régióban, vagy a Nyugati Folyosóhoz közeli Mbalageti táborban szállást foglalni, a hónap végéhez közeledve pedig a Grumeti folyó vidékén láthatjuk a csodát.
Június: a Grumeti Serengeti sátortábor és a Kirawira tábor lehet a legjobb választás ezen időszakban. A Faru Faru River Lodge, a Sabora sátortábor és a Sasakwa Lodge sem fog csalódást okozni.
Július: a nagy vándorlás egyik leglátványosabb része, mikor az állatok júliusban átkelnek a Mara folyón, a krokodilok nagy örömére. Ebben a hónapban a Serengeti északi részén fekvő Lamai Wedge a legjobb megfigyelőhely. A Serengeti Bushtops és számos szezonális táborhely, mint a Lemala Mara vagy az Olakira is működik itt.
Augusztus: a folyókon való átkelések az időszak leglátványosabb mozzanatai. A ragadozók és dögevők türelmesen várják a koncot – az ár által elragadott állatokat és a krokodilok zsákmányának maradékait. A már kenyai oldalon található, a Serengetivel összefüggő Masai Mara nemzeti parkban foglaljunk szállást.
Szeptember: a Mara-folyón zajlik az átkelés, a folyó mentén találunk olcsóbb szállásokat az Oloolaimutiek közelében és a Talek kapunál, illetve várja vendégeit a Bateleur tábor, a Masai Mara alaptábor, a Fügefa tábor, a Kormányzó táborhelye, a Kicheche Mara, a Mara Bushtops, a Mara Porini és a Porini oroszlán tábor is.
Október: az esőfelhők délre fordulnak, a vadak pedig ezt követve indulnak vissza Tanzánia felé. Jó látnivalót ígérő táborok a Kuka-hegy lábánál lévő Beyond’s Klein’s Loliondoban, illetve a Nomad’s Serengeti Safari tábor és a Nduara Loliondo tábor.
November: az állatsereglet rendületlenül halad dél felé. A hónap elején a Lobo Wildlife Lodge ajánlott, de a hónap második felétől a Serena’s Mbuzi Mawe sátortábor és a Four Seasons Serengeti Safari Lodge lehet jó megoldás.
December: a csordák visszatértek délre, a ciklus kezdődik elölről. A Seronera és Ndutu területek szezonális táborhelyei jelentik a legjobb megfigyelőpontokat.
Veszélyek
A Serengeti – bár kiemelt védelmet élvez – nem sebezhetetlen vidék, és van is még mit tenni annak érdekében, hogy az egyedülálló vadvilág nyugodtan vándorolhasson a park egyik végéből a másikba.
A park létrehozása azzal járt, hogy az őslakosokat az ötvenes években áttelepítették földjeikről, kárpótlásképpen jobb életkörülményeket igyekeztek számukra biztosítani. A Serengeti mentén ezért megjelentek az ország távolabbi részeiből érkezők is, ezzel jelentős nyomást gyakorolva a természeti környezetre.
A természetvédők új stratégiát alkalmaznak, az őslakosoknak át kell venniük a védett terület egy-egy részét (ezek a Wildlife Management Areas), és mivel az idegenforgalom termeli ki a megélhetésüket, az ő érdekük is, hogy megőrizzék a természeti kincseket. Még nem tudni, hogy ez a stratégia beválik-e.