Kamcsatka – forrongó vulkánok, lenyűgöző állatvilág
A Kamcsatka-félsziget Kelet-Ázsia egyik legérdekesebb helye. A Csendes-óceánba hosszan benyúló földnyelv Oroszországhoz tartozik, és elsősorban működő vulkánjairól híres.
A félsziget neve a jakut „kamcsat” szóból ered, ami pipát jelent, és a működő vulkánokra utalhat.
Kamcsatka az óceán két melléktengerét, a Bering-tengert és az Ohotszki-tengert választja el. A félszigetet dél felé a Kuril-szigetek szintén igen aktív, vulkanikus tagja, majd a Japán-szigetek követik.
A félsziget legnagyobb része magashegység. A hosszúkás jellege miatt túl hosszú vízfolyások nem alakulhattak itt ki, a leghosszabb folyója a Kamcsatka (758 km).
A félsziget központja és legnagyobb városa Petropavlovszk-Kamcsatszkij. Ide érkeznek meg a messziről érkezett kalandorok, és innen indulnak leírhatatlanul érdekes vidék felfedezésére.
Kamcsatkának magyar vonatkozása is van, a félszigetről az első térképet Benyovszky Móric, híres világutazónk készítette. Sőt, iskolát alapított, és elkészítette az itt élő népek leírását is.
Vulkanizmus Kamcsatkán
A 270000 km² területű félsziget teljes egészében a geológiai viszonylatban fiatalnak mondható, és ma is emelkedő Pacifikus-hegységrendszerhez tartozik. A kamcsatkai hegyvidékek kétmillió éve alakultak ki, miután a Csendes-óceáni kőzetlemez elkezdett alábukni az Eurázsiai kőzetlemeznek, ezáltal felgyűrve a mélységi kőzetrétegeket. A folyamatot heves vulkanizmus kísérte, és kíséri napjainkban is. Kamcsatka része a Csendes-óceánt körülvevő úgynevezett „Tűzgyűrűnek”, és a vulkánis tevékenység mellett igen gyakoriak itt a földrengések is.
A félszigeten 160 vulkán található, közülük 29 aktív. Egyelőre 19-et tartottak méltónak arra, hogy a Világörökség részéve nyilvánítsák. A legmagasabb tűzhányó a Kljucsevszkaja Szopka (4750 méter), míg a legaktívabb a Kronot-vulkán.
Klucsevszkaja Szopka
A turisták által leggyakrabban a Petropavlovszk-Kamcsatszkijhoz közelebb fekvő Korják-, Avacsa- és Kozel-vulkánok látogatottak. A Klucsevszkaja Szopka mellet fekvő Bezimjannij vulkán emlékezetes kitörést produkált 1956-ban: ekkor a hamu- és gázfelhő 40 km méter magasra jutott. A közelmúlt eseménye volt a Tolbacsik-vulkán 2012-es kitörése, amikor 10 kilométer magas hamufelhő keletkezett, 35 km sugarú körben borította be a tájat.
Kamcsatka bővelkedik a vulkanizmus kísérőjelenségeiből is. Csak a Gejzírek-völgyében 20 nagy gejzír lövelli ki forró vizét a földfelszínre. Iszapfortyogókkal is sokfelé találkozhatunk, és a változatos tájat hol hőforrások, hol gleccserek színesítik még tovább.
Kamcsatka éghajlata
A félsziget klímája a tenger közelsége miatt sokkal enyhébb, mint a vele azonos szélességi fokon (vagy akár tőle jóval délebbre fekvő) belső-szibériai területeké – hasonlítsuk csak össze például Ojmjakonnal. A nyár viszonylag hűvös és rövid, ám a tél sem különösebben zord – már oroszországi viszonylatban.
Kamcsatkát éghajlata alapján a rövidebb nyarú kontinentális övbe sorolják. Az évi középhőmérséklet Petropavlovszk-Kamcsatszkijban 3 fok körül van.
A csapadék bőséges, éves szinten 1000 mm fölötti eső és hó áztatja a félszigetet.
Az elzártság nyertese – Kamcsatka gazdag élővilága
Félreeső helyzete és gyér lakossága miatt (a népsűrűség az 1 fő/négyzetkilométert sem éri el) Kamcsatka élővilága meglehetősen gazdag, és sokfelé találhatunk még szinte érintetlen területeket.
Kamcsatkán öt természetvédelmi területet alakítottak ki: Bisztrinszkij Nemzeti Park, Kronockij Bioszféra-rezervátum, Nalicsevo Nemzeti Park, Dél-kamcsatkai Nemzeti Park, Kamcsatkai Állami Rezervátum.
Természetes növénytakarója nagy változatosságot mutat. Fenyvesek, nyírfaerdők, cserjések és hegyvidéki tundra váltják egymást az éghajlattól függően.
Sok olyan állatfaj fordul itt elő nagy egyedszámban, amelyek másfelé már ritkaságszámba mennek. Jellegzetes például az óriásrétisas, a kamcsatkai barna medve, a havasi kecske, a coboly, a pézsmapocok, a rozsomák, a szirti sas és a vadászsólyom.
A félsziget körüli vizekben gyakori a kékbálna, a partokon pedig igazi madárparadicsomok díszelegnek.
Itt található a Kurilszki-tó is, amely a világ legnagyobb lazac-ívóhelyeként ismert.
Parancsnok (Kommandor)-szigetek
Érdemes külön szót ejtenünk a Kamcsatkától 175 kilométerre keletre, a Bering-tengerben fekvő szigetcsoportról. A Parancsnok-szigeteken maradt meg leginkább érintetlen formájában az itteni élővilág.
A kialudt vulkánokkal tarkított szigetek nagy része és a környező vizek a Komandorszkij Zapovednyik rezervátumhoz tartoznak. Az itt élő néhány száz (főleg orosz és aleut) ember számára a halászat, gombászás és az egyre inkább felfutó ökoturizmus biztosít megélhetést.
A Parancsok-szigeteken elsősorban a tengeri élővilág mutat hihetetlen gazdagságot. Nagyjából 200 ezer északi medvefóka és 5000 Steller-oroszlánfóka fordul meg ezen a helyen. A szigetek kiváló táplálkozási, pihenési és szaporodási lehetőséget biztosítanak számukra.
Az alaszkai részen csökkenű számú tengeri vidraállomány itt stabilnak mondható. Rajtuk kívül előfordulnak még borjúfókák és pettyes fókák is.
A tengerben nagy egyedszámban élnek itt nagy ámbráscetek, kardszárnyú delfinek, hosszúszárnyú bálnák, simabálnák és még sok más tengeri emlősfaj.
A szárazföldi állatvilág nem mutat akkora fajgazdagságot, mint a tengeri. Jellegzetes kamcsatkai fajok itt a sarki róka (két alfajjal), rénszarvas és a nyérc. A természetes növénytakaróból a fák már hiányoznak, csak néhány cserjeféle töri meg a mohák és zuzmók egyhangúságát.
A madárvilág viszont megint csak elképesztő bőséggel kényezteti a természetbarátokat. Fészkel itt a ritka és fenséges óriás rétisas, valamint az északi sólyom is.
A nagyobb egyedszámú madárfajok pedig (a teljesség igénye nélkül): északi sirályhojsza, lumma, vastagcsőrű lumma, galamblumma, szarvas lunda, kontyos lunda, kárókatonafélék, sirályfajok, rövidujjú csüllő, réce- és szalonkafélék, Steller-pehelyréce, ázsiai pettyeslile, Bering-csér.
A tengeri emlősök közül csak a Bering-sziget körül élt a Steller-tengeritehén, amíg a 18. században ki nem irtották.