Phuket, Thaiföld legnépszerűbb üdülőhelye

Phuket szigete az egyik legkedveltebb nyaralóhely Thaiföld és egész Délkelet-Ázsia viszonylatában is. A 2004-es karácsonyi cunami idején gyakran hallhattuk nevét a hírekben, ugyanis a szökőár itt is számos halálos áldozatot követelt. Szerencsére ma már nyoma sincs a pusztításnak, és Phuket újra a régi fényében tündököl.

Földrajzi adottságok

phuket

Phuket a Maláj-félsziget nyugati partjától nem messze, az Andamán-tengerben fekszik, és Thaiföld legnagyobb szigete is egyben. Bangkoktól 900 km-re délre található, másfél órás repülőúttal elérhető. Éghajlata trópusi monszun, két jól elkülönülő esősebb és relatíve szárazabb éghajlattal. A turizmus is ehhez igazodik, tekintve, hogy a hőmérséklet mindig állandó – éjszaka 24-25, napközben 31-33 fok – a csapadékszegényebb téli hónapokban érdemes ide látogatni, egész pontosan decembertől március végéig.

Maga a sziget közigazgatásilag a thaiföldi Phuket tartományhoz tartozik, és a félszigettel két híd köti össze. Legnagyobb települése szintén a Phuket nevet viseli.

Látnivalók Phuketen

A sziget a világ minden tájáról vonzza a turistákat, éppen ezért a téli csúcsidőszakban a tengerparti sávban óriási lehet a tömeg. A változatos domborzat különleges növényvilágnak ad otthont. Phuket belseje felé haladva ritkul a tömeg, és nagyobb eséllyel pillanthatunk meg színpompás rovarokat, hüllőket. Sok szép tavacska és vízesés nyújthat enyhülést a forróságban, melyeket dús trópusi monszunerdő ölel körül. Legnevezetesebb közülük a Bang Pae vízesés.

Phuket városától északra találjuk a mintegy 700 négyzetkilométeren elterülő Khao Sok nemzeti parkot. Itt tényleg eredeti formájában találjuk a szigeten őshonos esőerdőt, és benne az egzotikus növény- és állatvilágot. Ha szerencsénk van, megpillanthatunk egy-egy maláj tapírt, medvét, vagy akár ázsiai elefántot is. A Bhua Put virág pedig arról nevezetes, hogy elérheti az 1 méteres átmérőt is.

A tengerpart sem mindenhol zsúfolt. A sziget nyugati fele mozgalmasabb, és az itt található Kata, Karong és Patong partszakaszok és strandok kontrasztjául keleten találunk érintetlennek tűnő eldugottabb öblöket és lagúnákat is. Phuket egyik leghíresebb látnivalója a Khao Phra Taew nemzeti park, ahol megtekinthetjük a nemzetközi projekt keretében visszavadítási folyamat alatt álló gibbonokat.

Tigriseket is simogathatunk

Phuketen nagyon népszerű a Tiger Kingdom nevű park, ahol ketrecben tartott, normál esetben szelid tigrisekkel játszhatunk, és fotózkodhatunk velük.

tigris-phuketVálaszthatunk az egészen kicsi kölyköktől a többszáz kilós nagymacskákig bármilyen nemű és korú egyedet, majd profi fotóssal meg is örökíttethetjük a nagy pillanatot. A tigriseket mindenki saját felelősségére közelítheti meg, pláne azután, hogy nemrégiben egy ausztrál turistát súlyosan megsebesített egy látszólag barátságosnak tűnő egyed.

Csodálatos mészkőképződmények

A sziget bővelkedik a különleges mészkőformákban. A Phang Nga-öböl képződményei annyira festőiek, hogy számos filmrendező választotta ezt a szakaszt forgatási helyszínül – például az egyik James Bond mozi is. A közeli Phi-Phi szigeten pedig a Part című film játszódik.

Ha szeretnénk egy kicsit belekóstolni a thai emberek mindennapjaiba, látogassunk el a sziget belsejében fekvő Phuket Townba, ami még szinte ismeretlen a turisták számára. Phuket lakói korábban ónbányászatból és gumitermesztésből éltek, de ma már az idegenforgalom a legfontosabb megélhetési forrásuk.

Szórakozási lehetőségek

Phuketen gyakorlatilag minden megtalálható, amire a vastagabb pénztárcájú nyugati turistának szüksége lehet. A nyugati tengerparti sávban egymást érik a bárok, szórakozóhelyek, éttermek. A helyi specialitások mellett a legtöbb híres nemzeti konyha is képviselteti itt magát. Ha szeretnénk belekóstolni egy kicsit az éjszakai életbe, Patong Beach lesz a legjobb választás.

 

Miben halunk meg? Halálozási okok világszerte

Romantikus hétvége Párizsban

A legélhetőbb városok 2014-ben

Róma kihagyhatatlan látnivalói