New York látnivalói, kihagyhatatlan nevezetességei

0
(0)

A New York-i látnivalók hosszú sorát muszáj volt megszűrnünk és a legfontosabbakra redukálnunk, mert bizony ezekre egy élet sem lenne elég. Azért reméljük, sikerült kiválasztanunk a legérdekesebbeket.

New York a világ egyik legikonikusabb városa. Ha megtehetjük, mindenképpen keressük fel. Mondjuk ősszel, mert akkor a legszebb! Legalábbis az Ősz New Yorkban című film alapján mi erre a következtetésre jutottunk. New Yorkot bejárni minden bizonnyal egy élet is kevés, de ha olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy lehetőségünk nyílik legalább egyszer néhány napot a városban tölteni, már nagyon hálásak lehetünk.

New York

New York az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb települése, lakosainak száma 8,4 millió fő. A kontinens keleti részén, az Atlanti óceán nyugati partján fekszik. Éghajlata óceáni, a telek hidegek, a nyarak melegek, a tavaszi és őszi hónapok a legkellemesebbek a világvárosban. Itt találhatóak az ország (és a világ) legfontosabb gazdasági, politikai, kereskedelmi, egészségügyi, oktatási és szórakoztatóipari központjai. Öt városrészre oszlik: Manhattan, Bronx, Brooklyn, Queens, Staten Island – bizonyára mindegyik ismerősen cseng számunkra. A városrészek közül Manhattan a leglátogatottabb. Az alábbi nevezetességeket is itt találjuk meg.

New York látnivalói, nem feltétlenül fontossági sorrendben

Szabadság-szobor

Szabadság-szobor

New York városának szimbóluma a Hudson folyó torkolatánál, a Liberty Island-en fekvő Szabadság-szobor. A szobrot Franciaország adományozta New Yorknak az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének 100. évfordulójának alkalmából. 1886-tól ezt a szobrot pillantották meg elsőként az Újvilágba érkező bevándorlók, a szobor a szabadság és a demokrácia szimbóluma.

9/11 Memorial, vagyis a Ground Zero

Ground Zero

A 2001-es, ikertornyokat ért terrortámadásnak, valamint a kereskedelmi központot ért 1993-as bombatámadásnak állít emléket a 9/11 Memorial, amit Ground Zero-ként is emlegetnek. Az itt található két hatalmas fémből készült „medence” New York korábbi ikertornyainak helyét jelölik.

One World Trade Center

New York látnivalói - One World Trade Center

A 2001-ben lerombolt ikertornyok utódja a One World Trade Center a 9/11 Memorial mellett épült fel. Teljes magassága az antennával együtt 546 méter magas.

Olyan hideg van az Egyesült Államokban, hogy befagyott a Niagara-vízesés

St. Paul kápolna

New York látnivalói - St. Paul kápolna

A kápolnában személyes tárgyakkal emlékeznek meg a 2001-es terrortámadás áldozataira, de azért is érdemes felkeresni az épületet, mert ez New York legrégebbi temploma, 1764-ben épült.

Broadway

New York látnivalói - Broadway

Ez a széles sugárút New York legkorábbi észak-dél irányú sugárútja, mintegy 24 km hosszú, a Manhattan-i kulturális élet és színjátszás központja.

Wall Street

New York látnivalói - Wall Street

Bár a New York-i tőzsde főbejárata a szomszédos Bond Street-en található, a Wall Street az Amerikai Egyesült Államok legfontosabb gazdasági utcája, a tőzsde otthona, a világ pénzügyi jelképe.

Kínai negyed

New York látnivalói - Kínai negyed

Ha máshonnan nem, a filmekből biztosan ismerősen cseng a New York-i Kínai negyed neve. Ha szeretnénk betekintést nyerni a kínai kultúrába, semmiképp se hagyjuk ki ezt az izgalmas városrészt.

Central Park

New York látnivalói - Central Park

New York legismertebb parkja. 4 kilométer hosszú, 800 méter széles, felhőkarcolók övezik, mesterséges tavak, fák és ligetek alkotják. Gyönyörű és hangulatos, a helyiek és a turisták kedvence.

Metropolitan Művészeti Múzeum

New York látnivalói - Metropolitan múzeum

A Central Parkban található Metropolitan Művészeti Múzeum a világ egyik leglátogatottabb múzeuma. Számunkra talán az európai mesterek munkái a legérdekesebbek a múzeumban, olyan híres alkotók munkáit is megtaláljuk itt, mint Claude Monet, Vincent van Gogh, Diego Velázquez, Auguste Rodin.

Empire State Building

New York látnivalói - Empire State Building

New York egyik legismertebb épülete. 381 méter magas, legfelsőbb emeletéről, a 102. emeletről bámulatos kilátás tárul elénk, de a 86. emeletről is szuper a kilátás. Ha nincs tériszonyunk, ne hagyjuk ki!

Times Square

New York látnivalói - Times Square

Számtalan filmben felbukkan a hatalmas plakátjairól, reklámtábláiról, fényeiről híres, mindig nyüzsgő, emberekkel teli Times Square, mely szilveszterkor a legzsúfoltabb: csaknem egymillió ember látogat az év utolsó napján ide, hogy együtt köszöntse az új évet.

ENSZ-székház

A világ fontos politikai és diplomáciai helyszíne, az épület 1950 óta ad otthont az Egyesült Nemzetek Szervezetének.

George Washington híd

New York látnivalói - George Washington-híd

A híd Manhattan-t és New Yersey-t köti össze, csaknem 300 ezer jármű hajt rajta át mindössze egy nap alatt. A világ legforgalmasabb hídja, de gyalogost is szép számmal találunk rajta, mert csodás panoráma nyílik róla Manhattan-re.

Kedvelt forgatási helyszín

New York számtalan mozifilm és tévésorozat forgatási helyszínéül szolgált már. Lehetetlen vállalkozás lenne az összeset felsorolni, de a teljesség igény nélkül megemlítünk néhányat a legismertebbek közül.

Sorozatok, melyek New Yorkban játszódnak: Jóbarátok, Így jártam anyátokkal, Seinfeld, Taxi, Brooklyn South, Szex és New York, Futurama, 24, CSI (N.Y), Gossip Girl,
Az élet csajos oldala, Orange Is the New Black, You (1. évad).

New York látnivalói - Jóbarátok Central Perk

Jóbarátok, Central Perk

Filmek, amelyeket New Yorkban forgattak: Marty, Mindent Éváról, A legénylakás, Álom luxuskivitelben, West Side Story, Annie Hall, Hair, Kramer kontra Kramer, Volt egyszer egy Amerika, New York bandái, Godzilla, Amerikai Psycho, A Wall Street farkasa

Jártál már itt? Értékeld ezt az úti célt!

Csak bátran!

Átlag 0 / 5. Szavazatok: 0

Egyelőre még nem érkezett szavazat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük