Montenegró: nyaralás és 20 kihagyhatatlan látnivaló + térképpel

5
(2)

A montenegrói nyaralás egyre népszerűbb manapság, köszönhetően annak, hogy ez a gyönyörű kis balkáni ország még korántsem annyira felkapott, mint a környező, népszerű üdülőhelyek. Ha unod Horvátországot, és a görög tengerpart már snassz, de az Adriába és a Balkán-félszigetbe továbbra is szerelmes vagy, próbálj ki egy montenegrói utat. Nem fogsz csalódni.

Montenegró – a név eredete

Montenegró a Balkán-félsziget középső részén helyezkedik el, az Adriai-tenger partján. Nyugaton Horvátország, északnyugaton Bosznia-Hercegovina, északkeleten Szerbia, keleten Koszovó, délkeleten pedig Albánia határolja. Az ország neve montenegróiul Crna Gora, ami fekete hegyet, vagy fekete hegyek országát jelenti. Más vélemények szerint a gora szlávul erdőt is jelent, tehát fekete erdőre is utalhat az elnevezés. Fekete hegyet jelent az állam török elnevezése, a Kara Dağ is.

Montenegró nyaralás

Kotor

Montenegró szerencsés természeti adottságai

A turisták számára igen csábító környezet Montenegróban három tényezőből tevődik össze: varázslatos hegyvidék, 2000 méter fölötti csúcsokkal, mély kanyonokkal, hömpölygő folyók, gleccsertavakkal és őserdőkkel; meseszép öblök az Adriai-tenger partján; valamint a világörökség részének nyilvánított történelmi emlékek.

Látnivalók Montenegróban, amiket érdemes útba ejtenünk

1. Budva

Montenegró kétségkívül leglátogatottabb és legnépszerűbb turistalátványossága Budva városa. Itt olyan komplex élményt kaphatunk, mint az országban sehol máshol. Fényes szuperjachtok és lüktető éjszakai élet keveredik a történelmi emlékekkel.

Feltétlenül látogassunk el Stari Gradba, ahol az ókori kőváros maradványai fölött merenghetünk el, hogy milyen is lehetett itt az élet sok-sok évszázaddal ezelőtt. Márványköves utcákon és velencei-kori falak között andaloghatunk az óvárosban.

Montenegró látnivalók - Budva

Budva

Budvára a legszebb kilátás a citadella tetejéről adódik, éjjel és nappal is olyan csodában lehet részünk, amire életünk végéig emlékezni fogunk. A kulturális és történelmi örökség emlékeit a Budva Múzeumban őrzik.

Ha egy kicsit elegünk van a nyüzsgésből, látogassunk el várostól hat kilométerre lévő Krapina falucskába is, ahol jóval kevesebb turistába botolhatunk, így autentikus élményeket gyűjthetünk be a természeti szépségekből és a helyiek mindennapjaiból.

2. Herceg Novi

Az UNESCO által a világörökség részéve nyilvánított Herceg Novi városa Kotori-öböl gyöngyszeme. A város megszámlálhatatlanul sok történelmi emlékkel büszkélkedhet, közülük is kiemelendőek az alábbiak:

Óratorony: Herceg Novi régi városmagját az óváros őrzi, mely az óratorony kapunyílásán át érhető el. A régi épületeket az 1979-es nagy földrengés alaposan megrongálta.

16. századi erőd: a város fölé emelkedő Kanli-Kula (Véres-torony) nevű egykori erődöt a törökök építették. Itt őrizték a hódításuk során foglyul ejtett embereket.

Montenegró látnivalók - Herceg Novi

Herceg Novi

Savina kolostor: 19. századi barokk épület, mely most is apácazárdaként működik. A kolostor múzeuma régi egyházi könyveket, szép ezüst és arany kegytárgyakat őriz.

Savina templom: a kolostor előtt emelkedik, a 18. században épült Nikola Foretic korcsulai mester terveu alapján. 18. századból való szentképfalát a risani ikonfestő iskola művésze Simeon Bjelopoljac készítette.

Herceg Novi tengerpartja is messze földön híres. A kavicsos öböl érintetlen vizei az úszni vágyók számára nyújtanak kikapcsolódást. A 300 méter hosszú Žanjic strandon olajfaligetek sorakoznak, az Uvala Veslo pedig a sziklaugrást és az erősebb áramlatoktól sem félő, kalandvágyóbb turisták számára biztosít felejthetetlen órákat.

3. Shkodrai-tó

A Balkán-félsziget legnagyobb tava a montenegrói-albán határon. A montenegrói királyi család egykori nyári rezidenciája is itt található a tó partján. A Shkodrai-tó körül hullámzó, zöld karszthegyekből, virágos mezők és liliomokkal tarkított partok teszik széppé a tájat. A tó vízfelülete nagy ingadozást mutat: száraz nyarakon 368 km2-re is zsugorodhat, míg csapadékosabb teleken elérheti az 540 km2-t, ami megközelíti a Balaton méretét.

Montenegró látnivalók - Shkodrai-tó

Shkodrai-tó

A tó élővilága rendkívül gazdag. Kétszázhetven madárfaj talál itt megfelelő élőhelyet, és Európa egyik leggazdagabb vízimadár-rezervátuma is itt található. A Shkodrai-tó halállománya is igen gazdag, kiváltképp pontyból, küszből és angolnából úszkál is számottevő mennyiség.

A tavat hajókirándulásokkal 1-6 óra alatt járhatjuk be, meglátogathatjuk a vizes élőhelyeket, a szigeti kolostorokat, hagyományos halászfalvakat, erődítményeket, ősi emlékműveket és a kevésbé frekventált strandokat.

4. A Tara-folyó kanyonja

A Tara-folyón átívelő 150 méter magas híd a világ egyik legszebb hídjaként ismert. A 82 kilométer hosszú és 1300 méter mély kanyont jelentős részben fenyőerdő borítja, és telis-tele van kristálytiszta tavacskákkal. A Tara völgye a világ egyik legmélyebb és legnagyobb kanyonja, az UNESCO Világörökség részét képező Durmitor Nemzeti Park része.

Montenegró látnivalói - Tara-folyó szurdok

A Tara-folyó szurdoka

Az adrenalinfüggők is találnak itt izgalmas programokat, népszerű errefelé a vadvízi evezés és a zipline, pihenésképpen pedig felmehetünk a Ćurevac-hegy tetejére panorámát csodálni.

5. Durmitor

Az ország és egyben a Dinári-hegyvidék legmagasabb pontja a Montenegró északi részén lévő központi masszívumban, a Durmitorban található Bobotov Kuk (2523 m). A Durmitor – az adriai partvidékhez hasonlóan – mészkőből épül fel, így bővelkedik karsztjelenségekben. Számos barlang, dolina, polje, töbör stb. található itt, ahol pedig nem kopár a mészkőfelszín, ott fűfélék, mohák és törpefenyők teszik változatossá a tájat.

Montenegró látnivalók - Durmitor Nemzeti Park

Durmitor Nemzeti Park

A hegység központi része a Tara, Draga és Sušica folyók és mély kanyonjaik által alkotott 390 km² terület, amely 1952-ben nemzeti park lett, 1980 óta pedig a Durmitor Nemzeti Park a világörökség részeként az UNESCO védelme alá tartozik.

6. Kotor

Kotor városa és a Kotori-öböl igazi csoda. Az öböl különleges szépségét az adja, hogy mélyen benyúlik a szárazföldbe, ezzel egyszersmind Európa legdélebbi fjordját létrehozva. De északi rokonaival ellentétben itt nem a jéghideg víz uralkodik, hanem gyönyörű, mediterrán kékség. Nem csoda, hogy a Kotori-öböl felkerült a világörökségek listájára is.

Kotor, Montenegró

Kotor

Verige-szoros, Kék-barlang, Kotori vár, Mamula erőd – rendre kihagyhatatlan és örök emléket szolgáltató látnivalók Kotorban.

7. Njegoš mauzóleum

A Kotori-öböltől délkeletre, a Lovcen-hegységben, a Jezerski-hegy tetején található ez a különleges építmény.A Lovcen hegy és annak 62 km2-es körzete 1952-től védett terület, Lovcen Nemzeti Park a neve. A Njegoš-mauzóleum II. Petar Petrović-Njegoš (1813-1851), Montenegró leghíresebb költőjének és filozófusának és egyben az ország egykori püspökének maradványait őrzi.

Montenegró látnivalók - Njegos Mauzóleum

Njegos Mauzóleum

Njegoš még életében egy kis kápolnát épített a Jezerski-hegy tetejére, és az volt a kívánsága, hogy ide temessék majd el. Ennek eleget is tettek, ám 1916-ban az Osztrák-Magyar Monarchia megtámadta Montenegrót, és kilőtték a mauzóleum mellé telepített katonai bázist. Ekkor Njegoš maradványait átszállították Cetinje kolostorba. A ma látható mauzóleumot 1970-ben építették, immáron újra itt őrzik Njegoš bebalzsamozott testét. A márványkápolna 1675 méter magasan található, és 461 lépcsőfokot kell érte megmászni. Mint látható, a kilátásért bőven megéri.

8. Ostrog kolostor

Ez a szinte függőlegesen sziklába vésett ortodox keresztény kolostor a világ minden tájáról vonzza a zarándokokat, és közel sem csak a keresztény vallás követőit. A hit ugyanis azt tartja, hogy aki itt imádkozott, kevesebb gondja lett az életben, vagy kigyógyult a betegségéből.

Ostrog kolostor - Montenegró látnivalói

Ostrog kolostor. Fotó: William Hall/Wikipédia

A kolostort Ostrogi Szent Vazul, Bosznia-Hercegovina püspöke alapította, majd 1671-ben itt is halt meg. A kolostor mauzóleumként is szolgál, a püspök hamvait egy ereklyetartóban őrzik. A kolostor 17. századi freskóiról is nevezetes.

Az alsó kolostorban nyáron ágyakat, szőnyegeket és takarókat találnak az itt éjszakázni vágyó turisták. A kolostor mögötti természetes forrás pedig kristálytiszta vizet biztosít.

9. Sveti Stefan

Sveti Stefan egy közigazgatásilag Budvához tartozó falu, melynek régebbi részét egy földnyelv köti össze a szárazfölddel. A sziget annyira látványos, hogy magazinok címlapjáról is ismerős lehet. Sveti Stefan. Az 1950-60-as évektől a sziget házait apartmanokká alakították, így létrehozva egy hotelszigetet, mely a környékbeli turizmus egyik látványossága lett. Jelenleg csak az apartmanok lakói, vagy a szigeten lévő éttermek fizetővendégei tartózkodhatnak itt.

Montenegró látnivalói - Sveti Stefan

Sveti Stefan

10. Perast

A Kotori-öböl egy legszebb városkája a teljes egészében óváros jellegű Perast. Autóval turistáknak reggel 6 és este 8 között ide nem is lehet behajtani. A várossal szemben két sziget található az öbölben, maga a település pedig egy hatalmas múzeumként funkcionál. Külön kiemelendő a Szent Nikola templom-múzeum és a Perast Rezidencia múzeum, mely egy több mint 300 darabos festménykollekcióval rendelkezik.

Montenegró látnivalói - Perast

Perast

Perast a vallási sokszínűséget is hirdeti, ennek legfőbb jele az, hogy 7 templom található itt. Érdemes kipróbálni az öböl túlpartján lévő városokba átvivő vízitaxit, de Perastban elektromos kerékpárt és fuzzy kontrolleres kétkerekűt is bérelhetünk.

11. A Kotori-öböl templomszigetei

Két látványos kis mesterséges sziget, amelyek az öböl bármely pontjáról észrevehetőek. A  9. századi Sveti Djordje vagy Szent György bencés apátságot impozáns ciprusfák övezik, A 16. századi Sziklák Asszonya templom pedig eleinte ortodox szentélyként funkcionált, majd nyugati kereszténységre váltottak a helyiek. A sziget a XIX. század végéig a perastiak temetkezési helyéül is szolgált, ezért hívják Holtak szigetének is. A Sziklák Asszonya templom helyén korábban is zátony volt, ezt idővel feltöltötték.

Sziklák Asszonya Templom - Montenegró látnivalói

Sziklák Asszonya Templom

Ehhez két legenda is kapcsolódik, az egyik szerint a feltöltés úgy történt, hogy egy tengerész 1452. július 22-én meglátta Szűz Máriát és tiszteletére egy templomot építettek ide a helyiek. A másik verzió szerint amikor egy tengerész elindult a nyílt tengerre, egy szikladarabot vitt magával. Visszaérkezvén ezt a követ a tengerbe dobta – így gyűlt össze lassan egy szigetnyi szárazföldecske.

12. Ulcinj

Az Adriai-tenger partján fekvő Ulcinj Montengeró legdélebbi tengerparti városa, 10 kilométerre az albán határtól. Itt a lakosság több mint 70 százaléka albán, és mindössze 12 százalék a montenegróiak aránya. Számos kultúra részese volt a város, amelyet az időszámítás előtti századokban kolkhiszi görögök alapítottak.

Ulcinj - Montenegró látnivalók

Ulcinj

Majd 444-ben egy földrengés okozta szökőár elpusztította a települést, és csak a bizánci időkben építették újjá. 1571-től Ulcinj hírhedt kalózfészek volt a törökök által idetelepített algíri tengeri haramiák miatt. Ma a városban mecsetek, minaretek mellett nudista strand és egyéb nyugatias vívmányok jelzik kelet és nyugat találkozását.

13. Biogradska Gora

Biogradska Gora Montenegró egyik legkisebb nemzeti parkja, amely terület egyike az utolsó három nagy őserdőnek Európában. Biogradska Gora a hegyvidéki Bjelasica régióban található Montenegró középső részén, a Tara és Lim folyók között. Három település – Kolašin, Berane és Mojkovac – veszi körbe.

Az 54 négyzetkilométeren elterülő nemzeti park érintetlen erdőkkel, 2000 méter fölötti csúcsokkal és hét gleccsertóval őriz páratlan természeti értékeket.

Biogradska Gora Montenegró

Fotó: Ubub92 (Uri Bareket) / Wikipédia

Bár a nemzeti park igen kis területen található, bioszférája rendkívül gazdag. 26 különböző növényi társulás található itt, 220 növény, 350 rovarfaj, 150 madárfaj és 10 emlősfaj él a területen, valamint 86 fa- és cserjefajt jegyeztek már fel . A park vizeiben három pisztrángfaj úszkál. A sok csapadék lehetővé teszi a mérsékelt égövi esőerdők növekedését. A park egyik egyedi jellemzője az őserdő, a Biogradska Gora (16 km²) ötszáz évnél idősebb fákkal . Az őserdő szívében található a Biogradsko-tó, a nemzeti park legnagyobb gleccsertava. A tó környékén a legelterjedtebb fafajok a bükk, a platán, a juhar és az európai kőris, a lejtőkön pedig a bükk és az ezüstfenyő.

14. Cetinje

A Kotori-öböl fölött emelkedő Lovcen hegység délkeleti lejtője mellett fekvő település az ország régebbi fővárosa. A 15. századi egykori királyi fővárost a montenegrói kultúra bölcsőjének is nevezik. Nevét az egykor a cetinjei mezőn eredő Cetina-búvópatakról kapta.

 Montenegró látnivalói - Cetinje

Cetinje

Legjobb, ha egy gyalogtúra során fedezzük fel az itt rejlő történelmi értékeket. Kezdjük a kolostorral, ahol az országot ellenségeivel szemben védelmező egykori püspök, Cetinjei Szent Péter ereklyéit őrzik. Ne hagyjuk ki a Nemzeti Múzeumot, a Kék Palotát és az elnök jelenlegi otthonát, a kőből épített Vlah-templomot, amely egy 1450-ben épült szerb ortodox templom Donji Kraj faluban.

Négy kilométerre található Cetinjétől, a Lipa-barlang, amely kiterjedt föld alatti járataival vonzza a kalandvágyó turistákat.

15. Luštica-félsziget

A Luštica félsziget a Kotori-öböl bejáratánál található a Tivat Riviérával szemben. A félsziget elsődleges vonzereje az a panoráma, amely innen Tivat és Herceg Novi riviériáira nyílik. A félszigetet egész évben sok napsütés éri, buja olajfaligetek, kristálytiszta vizek és erdős dombok teszik változatossá a tájat. A város szabadidős tevékenységek lehetőségével – többek között golfpályával – is igyekszik minél több turistát magához édesgetni.

16. Podgorica

Montenegró fővárosa a Morača és a Ribnica folyók összefolyásánál fekszik. Erős kontrasztját láthatjuk itt az egykori oszmán birodalom építkezési stílusának és a modern kor csillogó bevásárlóközpontjainak. Érdemes ellátogatnunk Stara Varošba, az oszmán kori negyedbe, amely a mai Podgorica magja volt a 15. és 19. század között. A negyed nagy részét megrongálták vagy elpusztították Podgorica bombázása során a második világháborúban, de azért néhány épület és műemlék fennmaradt az utókor számára.

Montenegró látnivalói - Podgorica

Podgorica

Érdemes rászánni egy napot a “montenegrói Niagarára”, vagyis a Nijagarini vodopadra. Ez egy szép, természetes vízesés a Cijevna-folyón Podgoricától 10 perces autóútra. Ha már “Niagara“, akkor a folyó kanyonja se maradjon ki, azt meg “Colorado”-nak nevezték el. A podgoricaiak szívesen fürödnek is a vízesésnél, sőt egy helyen olyan mély a víz, hogy fejest is lehet ugrani bele. Természetesen ez utóbbit alapos helyismeret nélkül nem ajánljuk.

17. Porto Montenegro

A nemrégi kiépített luxus jachtkikötőt Montenegró Monte Carlójaként is emlegetik. Közigazgatásilag Tivathoz tartozik, de a Kotori-öböl ősi halászfalvaival és történelmi emlékeivel éles ellentétet képez. Itt működik a térség legnagyobb privát hajókat javító műhelye is. A kikötő elitnegyeddé formálása Munk Péter magyar-kanadai üzletember nevéhez fűződik, aki beleszeretett az akkor még valóban csodálatos helybe, és egyedülálló luxusosztály-komplexumot hozott itt létre.

18. Sveti Nikola

Újra egy szinte érintetlen természeti szépség. Sveti Nikola egy tengeri sziget, amely a gazdag élővilág nagy örömére az emberek szempontjából lakatlan. Ez egyben Montenegró legnagyobb szigete is, egyedüli állandó lakosságát a szarvasok képviselik. A szigeten található egy kis 16. századi templom, a Crkva Sveti Nikole.

Bár a helyeik Hawaii-nak nevezik, itt nem találunk homokos strandokat. A víz ettől függetlenül jó meleg, és a sziklás partok látványa is bőven kárpótol majd, ha Sveti Nikolára látogatunk.

 

19. Kék barlang

Herceg Novi közelében található, a Zlatna Luka-szurdok valamint a Mokra Gora-fok között. A barlang képződésében a tenger játszotta a főszerepet: a víz benyomult a sziklák közé, és lassú, kitartó munkával üreget vájt beléjük. A Kék barlang két bejáraton – egy szélesebb és alacsonyabb, valamint egy magasabb, de szűkebb – keresztül érhető el.

Kék barlang, Montenegró

Kék barlang

Belül viszont annyira tágas, hogy több kishajó is elfér benne. A barlang a nevét arról a jelenségről kapta, amikor a beszűrődő napfény a sziklák felületéről úgy esik a tengervízre, hogy azt kék színben látjuk fluoreszkálni. A legenda szerint egyébként aki meztelen megfürdik a kristálytiszta vízben, tíz évet fiatalodik.

20. Orjen-hegy

Az 1894 méter magas csúcs az Adria partvidékének legmagasabb hegye, a Montenegróval és Bosznia-Hercegovinával határos mészkővonulat tagja. Egyik magaslatára épült a Spanjola erőd, amely a XV. században, a török hódoltság idején épült. Herceg Novi óvárosára és a tengerre is fantasztikus kilátás nyílik innen.

Aki a magas hegyeket, szerpentineket, érintetlen természetvédelmi területeket és történelmi emlékeket szeretne egy viszonylag kis területen felfedezni, annak Montenegró kitűnő választás lehet. Strandolós, pihenős nyaralásra inkább mást ajánlanánk.

Jártál már itt? Értékeld ezt az úti célt!

Csak bátran!

Átlag 5 / 5. Szavazatok: 2

Egyelőre még nem érkezett szavazat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük