Ismét magyar lett a legszebb adventi villamos

A mézeskalács házikóvá alakított miskolci adventi villamos több mint 52 000 szavazattal harmadjára is elnyerte az Európa legszebb adventi villamosa címet. A szavazást a cseh MHD86 nevű portál hirdette meg. A legtöbb voksot óriási fölénnyel a miskolci adventi villamos gyűjtötte be – a szavazók 60 százaléka szerint ez volt a legszebb adventi járat. Második lett 19 százalékkal a csehországi Plzen villamosa. Indult még a budapesti és a szegedi járat is, itt látható a szavazás végeredménye.

A miskolci mézeskalács-járat neves ellenfeleket utasított maga mögé. Többek között indult a versenyen a baseli, grazi, brno-i, lisszaboni és müncheni adventi villamos is.

Adventi villamos Miskolc

A villamost január 5-én, vasárnap a Városház téri villamosmegállóban bárki megtekintheti 06:54-14:35 között (a régiségvásár miatt elrendelt vágányzár idején).

A villamos a kora reggeli órákban egy plusz fordulót is teljesít, a Tiszai pályaudvarról 05:54-kor, Felső-Majláthról pedig 06:30-kor indul és 06:54-re érkezik a Városház téri villamosmegállóba. Itt 14:35-ig lesz kiállítva. Ezt követően az Adventi Villamos 14:55-kor indul a Tiszai pályaudvarról és a vasárnapi menetrend szerint közlekedik.

Az MVK köszönetet mondott mindenkinek, aki a villamosra szavazott. Háláját fejezte ki azoknak a kollégáknak is, akik közreműködtek a mézeskalács villamos megálmodásában és megalkotásában.

A szép győzelemnek közösségi oldalán keresztül gratulált Veres Pál, Miskolc októberben megválasztott polgármestere is.

https://www.facebook.com/mvkzrt/photos/a.214783368531734/2962659393744104/?type=3&theater

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük