A lillafüredi István-barlang

A lillafüredi Palota Szállótól alig 500 méterre található a véletlenül felfedezett István-barlang. Szájhagyomány szerint egy ide zuhant kutya napokig tartó vonyítása hívta fel a figyelmet az üregre. Kadic Ottokár 1913-ban végzett itteni vizsgálatait és méréseit a Barlangkutatás című folyóirat 1914-ben közölte. 1927-ben az addig ismert és a Nagyteremmel záruló járatrendszert további kutatása során feltárta és nagyon szép, cseppkődíszekben gazdag termek váltak ismertté. A villanyvilágítás bevezetése után 1931-ben a nagyközönség számára is megnyílt.

Részben föld alatti vízfolyások, részben különböző hőmérsékletű és ásványi összetételű, alulról felfelé törő víz munkájának eredménye a mészkőbarlang kialakulása. Ez a folyamat eltérő a cseppkőbarlangok keletkezésétől. A jelenségre Pávai Vajna Ferenc figyelt fel először a lillafüredi melegvíz kutatás során.

Megállapította, hogy „az István-barlang gyönyörű kivájásai eltérnek a hagyományos barlangüregektől, a repedéseken alulról felnyomuló oldóanyag akadályba ütközve homorú üreget vájt ki. Visszafelé, lefelé áramolva szétnyitott ujjakhoz hasonlóan mosta ki a mészkövet, de szabadulva az üregből nem a víz módjára lefelé haladt, hanem a fajsúlya olyan volt, hogy bár nagy üregbe nem jutott, nem vissza, a mélybe, hanem felfelé haladt, s most már felfelé is ujjasan oldotta ki a mészkövet.”

Pávai szerint mindez hasonló az olaszországi toscanai mészkőhegyen általa megfigyelt gőzexhalációs oldó hatáshoz. Ezt ismerte fel a Nagyterem „Mammutfogsor” elnevezésű képződményén is, illetve annak különös alakját, formáját ilyen hatásnak tulajdonította.

A barlang legszebb cseppkőalakzatai az „Orgona”, a „Kőnyelv”, a „Tordai hasadék”, a „Meseország”, a „Havas hegyoldal+, a „Rokokó oszlop”, elnevezésű képződmények.

A barlang élővilága ritka denevérfajokban gazdag, ezenkívül említést érdemel pl. a vak barlangi futóbogár.

Lillafüredi Petőfi-barlang

A lillafüredi Palota Szálló függőkertje alatt 50-60 méter vastag mésztufatömbben képződött barlang mesterséges bejárata a vízesés mellett nyílik. (Régebben „Anna”, később tévesen „Forrás” barlangnak nevezték)

1813 körül növelni akarták az egyik hámort meghajtó forrás vizét, és a hegy belsejében rejtőző forrás után kutatva az egyik bányász, Stark András érdekes jelenségre bukkant. Felfedezte a mésztufában rejtőző kisebb-nagyobb termeket. A később feledésbe merült barlang felmérése és ismertetése 1912-ben Kadic Ottokár nevéhez fűződik. 1927-ben a Palota Szálló építésével tovább kutatták a barlangot, járatait folyosókkal kötötték össze és végül megnyitották a nagyközönség számára.

A mésztufaképződmények kialakulását a lezúduló vízben fellépő húzófeszültség hatására eltávozó szén-dioxid tartalom csökkenése eredményezi. A barlang szeszélyes alakú díszei teljes pontossággal mutatják az egykori növényzet gyökereinek, leveleinek lenyomatát.

A barlang csodálatos mésztufa képződményeiből néhány: „Északi Fény”, „Szív”, „Szomorúfűz”, „Orgonaterem”, „Nagytufagát”, „Vörös terem”, és egy megdöbbentő méretű, legalább 2 tonna súlyú sztalaktit, a „Damoklesz kardja”.

E barlangrendszer világviszonylatban páratlan érték.

Pávai Vajna Ferenc figyelt fel először arra, hogy a barlang kétféle mészfajtából áll. „alul egy mélyebb réteges, mésziszapos féleséget találtunk, s efölött van az üreges keményebb, de még mindig budai-hegység típusú, fatörzseket és sok, különösen bükkfajta levél lenyomatát bezáró féleség… a felső kétségtelenül fiatalabb… tehát a mésztufa-lerakódásbankét generációt állapíthatunk meg.”

Pávai figyelmét felkeltették a barlang cseppkőképződményei is és másokkal együtt megállapította, hogy ezek nem kalcitkristályok, nem téveszthetők össze a hagyományos cseppkövekkel. Érdekesség, hogy a nagy mennyiségű és sokféle növényi lenyomat mellett állati eredetű lenyomatot alig látni.