Kivágták az ország egyik legértékesebb, védett erdejét a Bükkben

Odalett a 180 éves bükkös, és vele a rengeteg előlény, amelynek otthont nyújtott az erdő. Helyreállíthatatlan kárt okoztak a nemzeti park területén.

A Bükk-fennsík peremén lévő Tar-kő szomszédságában egy védett, nemzeti parki területen álló, 180 éves bükkösben végzett egyhektáros fakitermelést az Egererdő Zrt. állami erdőgazdaság. Magyarország egyik legidősebb, természetvédelmi szempontból különösen értékes, az európai Natura 2000 hálózat részeként is nyilvántartott erdejében olyan ritka madárfajok fordultak elő, mint a fehérhátú fakopáncs vagy a kék galamb, emellett 13 védett és fokozottan védett növényfaj példányainak adott otthont. A kitermelt mintegy 600 m3faanyag – részben éppen a fák igen magas kora miatt – nagyrészt csak alacsony piaci értékű tűzifának vagy rostfának alkalmas.

180 éves erdő kivágva bükk

A WWF Magyarország 2016-ban publikált elemzése szerint a 180 évnél idősebb erdők területe országosan nem éri el az 1000 hektárt – ami az országos erdőterületnek kevesebb, mint fél ezreléke. „Sajnos tény, hogy Magyarország természeti és turisztikai szempontból legértékesebb erdeinek fennmaradása még a nemzeti parkokban, védett területen sem minden esetben biztosított. Az idős erdők felbecsülhetetlen értéket képviselnek, amelyek újbóli kialakulásához több emberöltőnyi idő szükséges”– mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

Hazánk erdeinek mintegy húsz százaléka áll védettség alatt. Nem köztudomású, hogy ezek legnagyobb részét állami erdőgazdaságok kezelik, a nemzeti parki területeken is. Az erdőgazdaságok számára előírt, túlzott mértékű fakitermelési elvárások sajnos évről évre pótolhatatlan veszteségeket okoznak a természeti értékekben, amelynek mindannyian kárát látjuk. Egyes erdőtípusok – pl. alföldi tölgyesek – idős állományainak a puszta léte is veszélyben van. A magyar társadalomnak nem csak a faanyagra van szüksége, hanem – megfelelő nagyságú területen – a sértetlenül megőrzött természet egy-egy darabjára is. A védett állami területek kezelését a tájkép, a klíma, valamint az egészségünk védelme érdekében is szükséges lenne új alapokra helyezni.

Kivágott erdő a Bükkben

A WWF Magyarország javasolja, hogy az erdészeti és a természetvédelmi ágazat működéséért egyszerre felelős Agrárminisztérium prioritásként támogassa a védett területek kezelési terveinek kidolgozását, és hozza tető alá nemzeti parki övezeti rendszer 1996 óta függőben lévő kialakítását. Ez biztosíthatná – többek között – a börzsönyi Csarna-völgy háborítatlanságát is. A 2017. év során módosított erdőtörvény természetvédelmi célú korlátozásait minél előbb szükséges helyreállítani – reméljük, hogy ez ügyben az Alkotmánybíróság mielőbbi döntése várható. Javasoljuk továbbá, hogy az ország erdőterületének alig több mint egynegyed százalékát (2016-ban 6875 hektárt) kitevő, 150 évesnél idősebb erdőkben – azok különleges természetvédelmi értéke miatt – fák kivágására csak természetvédelmi kezelés keretében legyen lehetőség.

Fotók: Gálhidy László / WWF

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük