Gustnado pusztított Borsodban – ezt kell tudni róla

4
(1)

Komoly vihar, úgynevezett gustnado pusztított Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Emődön és Ónodon, 2022. április 24-én, vasárnap. A közösségi médiában megoszott felvételek tanúsága szerint egyes lakóépületekben jelentős kár keletkezett. A szakértők szerint Borsodban gustnado csapott le.

Hogy a gustnado micsoda, azt a szupercella.hu magyarázta meg érthetően:

“A gustnado is forgószél, viszont teljesen más mechanizmussal keletkezik, mint a tornádó. Létrejöttéhez erős kifutószél szükséges, valamint a kifutószélfront előtt megfelelően meleg, labilis légállapot az alsó pár száz méteres rétegben. Esetleg az sem árt, ha jelentősen eltér a szélsebesség és szélirány a kifutószél mögötti szélhez képest, azaz horizontális szélnyírás alakul ki a front mentén. Az erős gust front hatékonyan fel tudja emelni az amúgyis labilis levegőt, plusz erőteljes konvergenciát is generál, így olyan heves feláramlás jön létre, ami a felszín közelében jelentkező, már említett szélnyírásból fakadó horizontális örvényességet kis területre húzza össze, így a levegő intenzív forgásba kezd. Ahogy látható a mechanizmus leírásából, a gustnado alulról építkezve jön létre – ellentétben a tornádóval.”

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) információi szerint ketten könnyebben megsérültek a viharos szélben lehulló tetőcserepek miatt – tájékoztatta a szervezet helyettes szóvivője vasárnap az MTI-t.

Dóka Imre azt mondta: a viharkárok miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kérték a legtöbbször a tűzoltók segítségét jellemzően kidőlt fák, sérült tetőszerkezetek miatt.

 

Jártál már itt? Értékeld ezt az úti célt!

Csak bátran!

Átlag 4 / 5. Szavazatok: 1

Egyelőre még nem érkezett szavazat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük