Gízai piramisok – Egyiptom kihagyhatatlan látnivalói

4.3
(3)

Nem állunk messze az igazságtól, amikor azt állítjuk, a gízai piramisok a világ leglátogatottabb turistalátványosságai. Évente többmillióan utaznak Egyiptomba, hogy közelről is megcsodálhassák őket, és részeseivé váljanak a múlt titkainak. A gízai piramisok az ókori Egyiptom jelképei. Hogy pontosan hogyan sikerült felépíteni őket az Id. előtti 2600-2500-as években modern technológia nélkül, az a mai napig rejtély, legalábbis több teória is létezik rá. Egy azonban biztos: a gízai piramisok több mint 4000 évvel ezelőtt épültek, és még ma is állnak, ezzel a világ legkülönlegesebb építményei közé tartoznak.

A Gízai piramisok Egyiptom fővárosa, Kairó mellett találhatók. Nemcsak napjainkban, de már az ókorban is fontos turistacélpontnak számítottak. Az ókori egyiptomi Hufu (görög nevén Kheopsz), Hafré (Khephrén) és Menkauré (Mükerinosz) fáraók számára épült három nagyméretű piramis mellett több kisebb piramis, templom, sír és a Nagy Szfinx alkotja a gízai piramismezőt, de persze a három leglátványosabb és leglátogatottabb elem Gízában a három nagy piramis.

A szfinx Egyiptomban

Szfinx

Közülük a legnagyobb, Hufu piramisa az ókori világ hét csodájának egyike, közülük pedig az egyetlen, mely még ma is látható.

Gízai piramisok, Egyiptom

Gízai piramisok, Egyiptom

Hufu (Kheopsz) piramisa: 4000 éven keresztül a 147 méter (jelenleg már csak 138 méter) magas Hufu piramis volt a világ legnagyobb épülete. A piramist Hufu fáraó építtette, a közhiedelemmel ellentétben nem rabszolgák, hanem szabad emberek és szakemberek vettek részt az építkezésen. Mai számítások szerint a piramis 20 év alatt épült fel és legalább 3000 ember dolgozott rajta. 2,5 millió, egyenként 2,5 tonnás mészkőtömbből áll a nagy piramis. Oldalainak hossza 230 méter. Tájolása, oldalai az égtájakhoz igazodnak. Eredeti bejárata az északi oldalon található, 17 méter magasságban, innen lehet lejutni egy szűk folyosón a Nagy galériába. A 2,1 méter széles, 46,7 méter hosszú galérián át érünk el a Király kamrájához, melynek közepén hatalmas gránit szarkofág áll. A gízai nagy piramist egykor egy 8 méter magas, 3 méter vastag fal vette körül 10 méter távolságra a piramistól. A halotti komplexumhoz tartozott a piramis mellett a völgytemplom és a halotti templom, valamint a piramis keleti oldalán található három mellékpiramis is, melyeket családtagjai és feleségei számára építtetett a fáraó.

Hafré (Khefrén) piramis: a Hufu fáraó fiának tiszteletére épült Hafré piramis magasabb ponton áll, mint Hufu piramisa, ezért úgy tűnik, ez a legmagasabb gízai piramis. Valójában sok különbség nincs közöttük: a Hafré piramis magassága eredetileg 145 méter volt, ma 136 méter magas. Hafré piramisa már nem annyira pontos, mint Hufu fáraóé: faragott kőtömbjeinek illesztése nem olyan precíz, néhol a kötőanyag is elmaradt, és a vízszintestől eltérő rétegeket is találni a piramison. Rendkívüli azonban a piramis azért, mert a csúcsa alatti részen a burkolat egy nagy, összefüggő részen megőrizte eredeti állapotát. A piramisnak két bejárata is van, ami arra utal, hogy építése közben a piramis tervén változtattak. Hafré piramisának körzetében több egyéb különleges látnivaló is akad, ilyen a mellékpiramisának alapzata, a halotti templom, a völgytemplom, a szfinxtemplom, na és persze a Nagy szfinx, mely olyan, mintha Hafré piramisát őrizné. Vannak kutatók, akik úgy is gondolják, a szfinxet Hafré fáraóról mintázták. Mások szerint Hufu fáraónak állít emléket. Az oroszlántestű, emberfejű, 72,44 méter hosszú monumentális Szfinx a világ egyik legnagyobb és legemblematikusabb szobra.

Gízai piramisok, Egyiptom

Gízai piramisok, Egyiptom

Menkauré (Mükerinosz) piramis: a harmadik legnagyobb piramis Gízában. Menkauré fáraó piramisa jóval kisebb, mint apjáé, Hafréé, mindössze 66 méter magas volt eredetileg, ma 65,5 méter magas. Északi oldalán egy hatalmas, függőleges irányú sérülés, hiányosság látható, ez annak a következménye, hogy a piramist a 9. században egy kalifa le akarták rombolni mérgében, mert a Hufu piramist üresen találta, amikor ki akarta rabolni kincsekre vadászva. Menkauré piramisa körül is megtalálható a „szokásos” kultikus körzet: a halotti templom, a völgytemplom és három mellékpiramis is. Hogy a mellékpiramisok kinek állítanak emléket, nem lehet tudni.

Számtalan további rejtély és akár több évtizedig tartó kutatás vár még a régészekre és kutatókra Gízában. A mi dolgunk azonban szerencsére csak annyi, hogy elutazzunk oda, és hagyjuk, hogy ezek a csodálatos építmények visszarepítsenek minket az időben, egyenesen az ókori Egyiptomba.

Jártál már itt? Értékeld ezt az úti célt!

Csak bátran!

Átlag 4.3 / 5. Szavazatok: 3

Egyelőre még nem érkezett szavazat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük