Éledezik az Aral-tó?

A 20. század egyik legsúlyosabb ökológiai katasztrófájaként említhetjük a Kazahsztán és Üzbegisztán határán fekvő Aral-tó kiszáradását.

Az Aral-tó fénykorában 68 900 km-en terült el, és a világ negyedik legnagyobb tavaként tartották számon. A tó 1960 körül kezdett zsugorodni, amikor utolérte az erőltetett szovjet tervgazdaságok kora, és a két tápláló folyó – Szir-Darja és Amu-Darja vizét a környékbeli gyapotföldekre irányították.

aralbarka

A tó egyébként a Fekete-tengerhez és a Kaszpi-tengerhez hasonlóan a Tethys-óceán maradványa. Eleve sekély, átlagos mélysége 16 méter volt, legmélyebb pontja pedig 63 métert ért el.

A tápláló folyók vize éppen kiegyenlítette az Aral óriási párolgási veszteségét. Mivel a környéken sivatagos az éghajlat, a tó negatív párolgási mérleggel rendelkezik. A csapadék évi 110 milliméteres összege 9 km³ , a beömlő folyók pedig, míg elérték 56 km³ vizet hoztak. Ez pont kiegyenlítette az évi 65 km³-es víztömeg elpárolgását.

Ahogy a vízutánpótlás drasztikusan csökkenni kezdett, törvényszerű volt, hogy a tó mérete is zsugorodásnak indul. Az alábbi ábrán látható a folyamat drámai gyorsasága:

aralgif

Az Aral-tó 2004-re korábbi területének 75, vízmennyiségének 90%-át elveszítette. A part menti települések sok-sok kilométerre kerültek a víztől.

A tó medencéje az 1990-es években két részre, 2005-re pedig három részre szakadt, és a keleti rész 2010-re szinte teljesen kiszáradt. A sótartalom 9-ről 30 ezrelékre nőtt, és brutális elsivatagosodás indult.

A remény sugarai

2005-re a tehetősebb Kazahsztán felhúzott egy gátat az északi és déli medence közé, melynek segítségével minden idők legalacsonyabb vízszintjét 8 méterrel sikerült megemelni. A Berg-szorosban a 13 kilométer hosszú, 6 méter magas, a víz átjutását zsilippel szabályozó Kok-Aral duzzasztógát megépítésével a tó északi részének vízfelszínét olyan mértékben sikerült növelni, hogy Aralszk városa 75 kilométerrel közelebb került a parthoz. A szegényebb Üzbegisztánnak nem futja a déli rész vízszintjének növelésére, így e rész vízutánpótlását csak az északról átfolyó mennyiség biztosítja valamelyest.

Tovább ássa a tó sírját, hogy az üzbég fél lényegében lemondott az Aral feltámasztásáról. Karimov elnök inkább arra fókuszál, hogy a kiszáradás okozta katasztrófát mérsékeljék, és olyan tervek láttak napvilágot, hogy az Aral medencéjét fákkal ültetik be, és tározókat hoznak létre.

Üzbegisztán, és a vízgyűjtő területen elhelyezkedő Tádzsikisztán számára jelenleg fontosabb a gyapottermesztés csúcsra járatása, és magasról tesznek arra, hogy az Amu-Darja vizét szinte teljesen elöntözik. A déli medence tehát gyakorlatilag halálra van ítélve.

Az Aral-tóról már sokan lemondtak, de egy 2017-es jelentés szerint még nincs minden veszve. A Reuters összegzésében arra mutat rá, hogy a gát megépülése után az éves halfogás már közelíti azt a mennyiséget, ami a tó eredeti állapotában volt.

aralinst

Csökken a víz sótartalma, a halászfalvak éledeznek, és a tóba olyan jelentős halfajok térnek vissza, mint a ponty, a dévérkeszeg, vagy a süllő. Az éledező természet pedig új munkahelyeket is teremt a lakosság számára. Egyre több család megélhetését biztosítja például az import motorcsónakokkal való kereskedés. Ezek a csónakok persze eltörpülnek azon monstrumok mögött, amelyekkel hajdanán járták a vizet a helyi halászok. A régi halászbárkák javarészt a tó fenekén korhadoznak.

Itt egy 2017 augusztus 22-én készült Nasa-felvétel a tó jelenlegi állapotáról:

aralsea_tmo_2017232

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>