Busójárás 2020 – Program

0
(0)

A 2020-as mohácsi busójárás programja. Idén minden eddiginél több, 1750 maskarással űzik a telet az egy hónap múlva kezdődő mohácsi busójáráson, amelyre a szervezők kedvező időjárás esetén napi 50-60 ezer érdeklődőt várnak. A messze földön híres, február 20-án indul hatnapos farsangi eseményen mintegy nyolcvan programmal; a többi között táncházakkal, bálokkal, kiállításokkal, busóbemutatókkal, gasztronómia ízelítőkkel várják az érdeklődőket.

Beszámolt arról, hogy a február 25-ig, húshagyó keddig tartó népszerű rendezvényen 64 busócsoport 1750 busója és egyéb maskarása gondoskodik a résztvevők szórakoztatásáról a Duna-parti városban. A busójáráson tartják a Schneider Lajos Népdaléneklési és Népzenei Tehetségkutató Versenyt és a koncerttel fűszerezett Nemzetközi Farsangi Dudástalálkozót is.

Busójárás

A hagyományőrző rendezvényen a családok számára is kínálnak érdekes programokat: egyebek mellett a Csizmás kandúr című színházi előadás várja majd a kisiskolásokat a Kossuth Filmszínházban, a Kanizsai Dorottya Múzeumban pedig kézműves foglalkozásokat tartanak.

Hegedűs Emese főszervező felhívta a figyelmet arra, hogy február 21-én, pénteken a maszkfaragók és kellékkészítők kiállítását nyitják meg, a legtöbb programot felvonultató hétvégi napokon pedig Versendi Kovács József tamburaprímás és barátai adnak koncertet, busócsoportok rendeznek bemutatókat, emellett a mohácsi gasztronómiában is elmerülhetnek a látogatók.

A közönség zenei szórakoztatásáról mások mellett az Alma, a Poklade, a Kis Kata zenekar és a Maszkura együttes, valamint a Zora néptánccsoport és Menyhárt Éva is gondoskodik majd a rendezvényen.

A legfontosabb programokat február 23-án, farsangvasárnap rendezik: a busók akkor kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén.

Mohácsi busójárás 2020 – programok

Február 20. (csütörtök) Kisfarsang

9:30 Maszkot ölt apraja-nagyja – farsangi készülődés az MTÁI Széchenyi Iskola és a
Mohács Térségi Óvodaközpont Rókus Óvodája és az Eötvös Óvoda horvát csoportjának közreműködésével, Ifjúsági Centrum (Széchenyi tér 16.)
11:00 Busókerék vetélkedő a Busóudvarban (Eötvös u. 17-19.)15:00 farsangi felvonulás a Sokac-körtől (Táncsics utca – Szabadság utca – Széchenyi tér)
15:00 a város utcáin és terein gyermek jankelék és kisbusók szabad farsangolása
15:20 a Széchenyi téri szabadtéri színpadon: gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatói
16:00 busójárási eszközök bemutatója a Széchenyi téren
16:30 táncház Darazsacz Istvánnal és a Dunavkinje zenekarral
17:00 “Busójárás másképp – Farsangi népszokásunk művészeti alkotásokban” c. időszaki kiállítás megnyitója a Kanizsai Dorottya Múzeumban (Kisfaludy u. 9.)
17:00 az ALMA együttes koncertje az Ifjúsági Centrumban (Széchenyi tér 16.) (belépődíjas)
19:00 táncház a busókkal a Duna Irodaházban zene: Dunavkinje és a Mladi Tamburaši (belépődíjas),(Szabadság u. 4-6.)

Busójárás Mohácson

Február 21. (péntek)

10:00 “Csizmás kandúr” színházi előadás kisiskolásoknak a Kossuth Teátrumban
(belépődíjas), (Deák tér 1.)
10:30 „A hagyomány, ami átölel” című gyermekrajzpályázat megnyitója a Busóudvarban (Eötvös u. 17-19.)
10:00-16:00 “A dudazene audio-rögzítésének kezdetei és ennek jelentősége” címmel szakmai konferencia Kanizsai Dorottya Múzeumban (Kisfaludy u. 9.)
13:00 Területi Német népdal-éneklési Verseny a Mohácsi Német Önkormányzat és a Park Utcai
Ált. Isk.rendezésében a Német Nemzetiségi Házban (Kossuth L. u. 51.)
14:00 néptánccsoportok, busócsoportok és zenekarok műsora
a Széchenyi téri szabadtéri színpadon
15:00 néptánccsoportok, busócsoportok és zenekarok bemutatkozása a Deák téri szabadtéri színpadon
16:00 Juhász Balázs fotográfus „Átváltozás” című kiállításának megnyitója a Busóudvarban (Eötvös u.17-19.)
17.00 ”Maszkok, busókellékek és egyéb népművészeti tárgyak” busómaszk- faragók és más népművészeti tárgyalkotók munkáiból kiállítás-megnyitó a Kossuth Teátrumban (Deák tér 1.), közreműködik a Šokadija zenekar és a dudások
17.00 a Glasovi zenekar koncertje a Deák téri színpadon
18.00 Versendi Kovács József “A népművészet mestere és barátainak koncertje: Söndörgő, Vujicsics, Dunavkinje, Vizin zenekar, Csonka Balázs és bandája, Versendi Kovács József és zenekara a Kossuth Teátrumban (belépődíjas), (Deák tér 1.)
20.00 délszláv táncház a Poklade zenekarral a Duna Irodaházban (belépődíjas), (Szabadság u. 4-6.)

Február 22. (szombat)

9:00 XLIX. Schneider Lajos Népdaléneklési Verseny és Országos Népzenei tehetségkutató verseny a Kossuth Teátrumban (Deák tér 1.)
9:00 -14.00 nyílt nap a Zauvijek busócsoporttal (Iparosház, Kisfaludy u. 2/B)
10:00 -16.00 farsangi hangolódás a Kanizsai Dorottya Múzeumban a “Művész Busók Buso umjetnici” busócsoport részvételével
10:00 a belvárosban népművészeti és kézműves vásár
10:00 a szerb templom udvarában tamburazenekarok, tánccsoportok és busócsoportok bemutatói
10:00 mohácsi ízek a Busóudvarban, látványfőzés a Vesele Buše busócsoporttal
10:00 „Jankeleudvar”- ismerkedés a jankelékkel, a Sebaj Busócsoporttal, ételkóstoltatás és tánctanítás (Eötvös u. 6.)
10:00 a Busóudvar Folkszínpadán tamburazenekarok, busók, tánccsoportok bemutatói
10:00 a Matyó Néptáncegyüttes táncbemutatója és táncháza a Széchenyi téri nagyszínpadon
10:30 tánccsoportok, zenekarok, busók bemutatói a Széchenyi téri nagyszínpadon
11:00 a szerb templom udvarában ismerkedés a szerb gasztronómiával, a Vragolani busócsoporttal
14:00 a Botos busócsoport busólakodalmas menete a Busóudvartól a Bensheim térig (a kompkikötő érintésével), majd vissza a Széchenyi térre
14:00-18:00 óráig a Síp utcában: „Veselje sa bušama” –„Vigasság a busókkal” maszkfaragó – bemutató, farsangi játékok, szekérdíszítés
15:20 „A legenda újraéled” – a Drugovi busócsoport megemlékezés a II. mohácsi csatáról – koszorúzás a három vitéz szobránál a Széchenyi téren
16:00 a Zora tánccsoport bemutatója, majd táncház a Széchenyi téren, zene: Dunavkinje
16:00 Schneider Lajos Népdalverseny és Népzenei Tehetségkutató Verseny Kossuth Teátrumban (Deák tér 1.)
16:30 a Deák téri színpadon a Kis Kata zenekar és a Maszkura együttes koncertje
17:30 a Deák téri színpadon a Korona zenekar koncertje
19:00 Magyar-bál a Mohácsi Polgárok Olvasóköre rendezésében az Ifjúsági Centrumban – zene: Póló (belépődíjas)
20:00 délszláv táncház a Duna Irodaházban zene: ZORA zenekar Kićo vezetésével (belépődíjas) (Szabadság u. 4-6.)

Február 23. Farsangvasárnap

9:00 a főutcán népművészeti- és kézműves vásár
9:00-13:00 busóálarc látványfaragás a Kanizsai Dorottya Múzeumban (Kisfaludy u. 9.)
10:30-11.30 a Télűzők busócsoport farsangi készülődése a Busóudvarban
10:00 találkozás a Kürtös busócsoport tagjaival a Busóudvarban
10:00 a Kossuth Teátrumban nemzetiségi néptáncműsor (Deák tér 1.)
10:00 a Széchenyi téren busócsoportok ízelítő bemutatkozása
10:00 találkozás a Kolompos busócsoport tagjaival, ételkóstoltatás a szerb templom udvarában (Szerb u. 1.)
10:00 a szerb templom színpadán zenekarok, táncosok, busócsoportok bemutatói
10:00 a Busóudvar színpadán zenekarok, busók, tánccsoportok bemutatói
10:00 „Kettő az Egyben”, vagyis két népi iparművész, egy alkotó műhely (belépődíjas) (Kígyó u. 7/a)
10:30 a Széchenyi téren Sokac táncház Darazsacz István vezetésével, zene: Poklade
11:00 – 13.00 Találkozás a “Művész Busók – Buso Umjetnici”busócsoport tagjaival a Kanizsai Dorottya Múzeumban.
12:00 a Széchenyi téren Komšiluk együttes koncertje
12:30 Sokac-rév: tánccsoportok, dudások és busók bemutatói,
majd a busók csónakos átkelése a Dunán
13:30 Pávkovics István „Páták” emléktáblájának megkoszorúzása
a Drugovi busócsoport közreműködésével (Gólya u. 36.)
13:30 a Széchenyi téri színpadon nemzetiségi néptáncbemutató
13:00 a Deák téri színpadon koncert
13:40 a Kóló téren busók és farsangi csoportok gyülekezője
14:00 a Kóló térről a Széchenyi térre busófelvonulás
14:00 a Busóudvar színpadán néptánccsoportok és tamburások bemutatói
14:20 Menyhárt Éva sokac népdalokat énekel a Széchenyi téren
15:30 busóavatás, polgármesteri köszöntő a Széchenyi téri színpadon
15:40 szabad farsangolás a busókkal a belvárosban
16:00 busócsoportok és néptánccsoportok bemutatói a Széchenyi téri színpadon
16:30 farsangi koporsó vízrebocsátása a kompkikötőnél a Bödönhajós csoport közreműködésével
17:30 Széchenyi téri színpad: a Mohácsi összevont tamburazenekar bemutatója
17:30 Máglyagyújtás a Széchenyi téren – KÓLÓZÁS a busókkal
20:00 Táncház a busókkal a Duna Irodaházban zene: Orkestar Selo (belépődíjas), (Szabadság u. 4-6.)

Február 24. (hétfő)

10.00 – 13.00 Gyermek kézműves foglalkozás és népi játszóház a Kanizsai Dorottya Múzeumban
13.00 A Sokac-körben (Táncsics utca 17.) Kersics Anka emléktáblájának megkoszorúzása, közreműködik a Komšiluk együttes, majd a busók hagyományos házról-házra járása a Kóló téren és a környező utcákban
Február 25. Húshagyókedd
14.30 busócsoportok gyülekezője a Kóló téren
15.00 busócsoportok indulása a főutca érintésével a Széchenyi térre
16.00 szabad farsangolás a város utcáin
16.00 „Busókép” és „Sokaclánykép” a Városháza lépcsőjén,
17.00 a Zora Néptáncegyüttes műsora a Széchenyi téri színpadon
17.30 Menyhárt Éva sokac népdalokat énekel
18.00 élő tamburazene a város tamburásainak közreműködésével
18.00 máglyagyújtás a Széchenyi téren – koporsóégetés a Buso Club közreműködésével

Mohácsi busójárás

Kiállítások, egyéb programok, látnivalók

Kossuth Teátrum (Deák tér 1.)
A mohácsi busóálarc-faragók, busójárási kellék-készítők pályázati kiállítása (február 21.- március 31.)
Nyitva tartás: csütörtök-szombat 10.00-18.00, február 23-án 09.00-18.00 óráig

Kanizsai Dorottya Múzeum (Kisfaludy u. 9.) (belépődíjas)

Farsangi nyitva tartás:
Csütörtök: 10.00-16.00, 17.00-tól kiállítás megnyitó
Péntek: 10.00-16.00
Szombat: 9.00-18.00
Vasárnap: 9.00-18.00
Hétfő: 10.00-16.00
Kedd: 10.00-15.00

Busóudvar (Eötvös u. 17.) (belépődíjas)

február 20-23. 9:00-17:00
február 24. 9:00-16:00
február 25. 9:00-17:00

Mohácsi Nemzeti Emlékhely

Sátorhely község mellett, Mohácstól délre kb. 6 km-re
Nyitva tartás: 09.00-16.00-ig a hét minden napján, február 23-án 8.00-16.00 óráig (belépődíjas)

Fehérgólya Múzeum

Kölked
Nyitva tartás: február 21-22-én 10.00-16.00 óra között és február 23-án 8.00-13.00 óráig (belépődíjas)

Szent Miklós Vízi- és Taposómalom

A Csele-patak partján a II. Lajos-szobortól 1.200 m-re Somberek felé a főút mellett
Nyitva tartás: február 22-én 10.00-15.00, február 23-án 8.00-15.00, február 24-én 10.00-15.00-ig, február 25-én 9.00-12.00- (belépődíjas)

Szerb Ortodox templom

Mohács, Szerb u.1.
Nyitva tartás: február 22-23-án 10.00-16.00 óra között
Magyar Posta alkalmi postai bélyegzés a Posta Hivatalban (Arany J. u. 2.)
február 22-én 12.00-16.00 óráig
február 23-án 10.00-16.00 óráig

Mohácsi népi iparművészek és kézművesek látogatható műhelyei:

Englert Antal és Lukács Gábor A legrégebbi és a legfiatalabb maszkfaragó Népi Iparművész alkotó és bemutató műhelye, Kígyó u. 7/a. Nyitva: minden nap 10-17 (belépődíjas)

Élő József Magyar Kézművesremek-díjas, busóálarc-faragó Népi Iparművész és népviseleti babakészítő Népi Iparművész bemutatóműhelye Bakács u. 3. – nyitva telefonos egyeztetéssel tel.: 06-70/770-15-60 (belépődíjas)

Gagyi Zoltán busóálarc-faragó Népi Iparművész bemutatóműhelye Jókai u. 60.– nyitva tartás busójáráskor: csütörtök, péntek, hétfő 09.00-16.00 óráig

Rosta Endre busóálarc-faragó Népi Iparművész látványműhelye Busóudvar

Busóház – élethű busó, szépbusó alakok megtekintése, bejelentkezés előzetesen telefonon Kulutácz Krisztina 06-20/330-72-98

Iparos Ház – Ipartörténeti kiállítás Kisfaludy u. 2/B, előzetes bejelentés alapján csoportosan látogatható

Nagynyárádi Kékfestő Műhely: Sárdi János, Nagynyárád,
Dózsa György u. 5. Tel:+36202436328,

Hegedűs Emese úgy vélekedett – amennyiben az időjárás kegyes lesz a szabadtéri programokhoz is – napi átlagban 50-60 ezer ember is ellátogathat az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett busójárás rendezvényeire.

A mohácsiak körében sokacnak, a köznyelvben sokácként nevezett népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először. A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt. A sokacok hagyományait, népművészetét, mindennapjait tavaly nyár óta egy tájház is bemutatja Mohácson.

A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról a www.mohacsibusojaras.hu oldalon és a rendezvény hivatalos közösségi oldalán olvashatóak további részletek.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Jártál már itt? Értékeld ezt az úti célt!

Csak bátran!

Átlag 0 / 5. Szavazatok: 0

Egyelőre még nem érkezett szavazat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük