Balatonfüred, az északi part fővárosa
Keszthelyt nem számítva Balatonfüred tekinthető a Balaton északi partjának legjelentősebb városának. Az első hely nemcsak az üdülő- és gyógyturizmusból fakad. Balatonfüred kulturális élete is jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy méltó versenytársa legyen a tó túlsó partján fekvő Siófoknak.
Történet
Balatonfüred környéke már az őskorban is lakott volt. Első írásos említése 1211-ből való, egy Tihanyi Apátság által végzett birtokösszeírásban. A város neve a fürj madár „für, fűr” alakjából eredeztethető, utalva az itt gyakorta előforduló madárfajra. Tehát – a közhiedelemmel ellentétben – nem a „fürdés, fürödni” szavakból.
Füred kiváló adottságait tovább fokozta az 1722-ben gyógyvízzé minősített savanyúvize, melynek hatására nemsoká fürdőház létesült itt. A 19. században Kisfaludy Sándor adományaiból kőszínház is létesült.
A kiegyezés után tovább emelkedett a város rangja, hiszen a század utolsó harmadában Balatonfüred kedvelt találkahelye lett neves művészeknek és politikusoknak.
Látnivalók
Városi Múzeum
A balatonfüredi Városi Múzeum a város reformkori történetét mutatja be. Ez az épület az egykori fürdőigazgató lakhelyéül szolgált. Itt kap helyet a Helytörténeti Gyűjtemény és a Látogatóközpont.
Jókai emlékház
Jókai Mór itt írta egyik legnépszerűbb regényét, az Aranyembert. A villa 1870-ben épült, és ha belépünk, visszarepülhetünk az író családjának mindennapjaiba.
Vaszary villa
A villában képzőművészeti kiállításokat tekinthetünk meg, és rendszeresen tartanak itt irodalmi és zenés esteket. Hatéves kortól a gyermekek múzeumpedagógiai foglalkozáson vehetnek részt.
Tagore sétány és emlékfa park
Rabindranath Tagore, indiai költőről kapta nevét, akit 1926-ban kezeltek itt, a szívszanatóriumban. A sétány fái közül számosat híres közéleti személyiségek ültettek.
Lóczy-barlang
A Tamás-hegy oldalában található barlangot 1894-ben tárták fel, majd 1934-ben nyitotta meg kapuját a közönség előtt. A barlang triász mészkőrétegek között terül el, köszönhetően a mélyből feltörő langyos vizek munkájának. Különlegesen szép oldási formákat figyelhetünk itt meg, különös tekintettel az üstszerű képződményekre és a borsókövekre. A Tamás-hegy tetejéről pedig lenyűgöző kilátás nyúlik Balatonfüredre és a környékre.
A füredi Anna-bálban…
A balatonfüredi Anna-bál hagyományos és igen népszerű nyári program. Az első bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János lányának, Anna-Krisztinának tiszteletére.
Az esemény helyszíne a város központjában található, copf-stílusú épület, a Horváth-ház. Anna első bálján ismerkedett meg későbbi férjével, az örmény származású Kiss Ernővel, aki később az 1849-ben kivégzett aradi vértanúk egyike lett.
Az Anna-bált ezután – hol csendesebben, hol hangosabban – minden évben megtartották az Anna naphoz legközelebb eső szombaton. A két világháború között a rendezvény valamelyest veszített fényéből, de az ezt követő első hivatalos ünnepség óta (1954. július 31.) újra régi pompájában tündököl.
A bál programja számos kísérőrendezvénnyel is gyarapodik. Ilyen például a balatoni szívhalászat, melynek során egy fellampionozott hajóból kell este kihalászni a vízbe dobott faszíveket. Hagyományos program a bál napján az előző évi királynő hintós megkocsikáztatása is.
Balatoni szállások – BelfoldiPihenés.hu