A top 10 látnivaló Krétán

Kréta Görögország legnagyobb, míg a Földközi-tenger ötödik legnagyobb szigete. Déli fekvése, gyönyörű tengerpartjai és nem utolsósorban történelmi emlékei teszik vonzó célponttá a turisták számára.

Amit Krétáról nagyvonalakban tudni érdemes

A sziget területe 8336 km², ez egy nagyobb magyar megyének (Borsod, Bács-Kiskun) megfelelő méret. Hosszúkás alakja van, szélessége 12-60 km között váltakozik, hosszúsága pedig 260 kilométer. Krétához 1046 km hosszú tengerpart tartozik.


A sziget felszíne változatos, több nyugat-keleti hegyvonulat húzódik rajta. Ilyen például a Fehér-hegység (2452 m), az Idi-vonulat (2456 m), a Díkti-hegység (2148 m), a Kedrosz (1777 m) és a Thripti (1489 m). 

Számos barlang és termékeny szurdok teszi még érdekesebbé és értékesebbé Kréta földjét.

A sziget keskenysége miatt nagyobb vízfolyások nem alakultak ki rajta, legjelentősebb folyója a Ieropotamosz, ez Kréta déli részén halad a tenger felé.

Látnivalók Krétán

A sziget elsősorban történelmi emlékekben bővelkedik, hetek alatt sem sikerült mindet felkeresnünk – naná, hogy ide is érdemes visszajárni!

Arkadi-kolostor

Arkadi kolostor Kréta

A krétai és egyben a görög történelem egyik legmegrázóbb eseménysora zajlott itt 1866-ban. A sziget ekkor még török uralom alatt állt, de a lakosok fellázadtak. Aki nem akart a harcokban részt venni – főleg nők és gyerekek – behúzódtak ebbe a kolostorba. Ám a török – 3 napos megfeszített munkával – áttörtek a kapukon. Az ide menekülő krétaiak még ekkor sem adták meg magukat, inkább a halált választották – lőporos hordókat robbantottak fel, sok száz görög és török ember halálát okozva.

Rethymnon velencei óvárosa

Rethymnon Kréta

Rethymnon egy 35 ezer fős város a sziget északi partján. Egészen 1897-ig az Oszmán Birodalomhoz tartozott. Fő csalógató ereje a velencei kikötője, középkori belvárosa és homokos strandja.

A velenceiek a 13. század elején kezdtek ide települni, az épületeket saját stílusukban húzták fel, ezek küzül számos a mai napig eredeti állapotában maradt fenn. A velenceiek keze nyomát őrzik a szűk sikátorok, kőfaragványok, boltívek, kapubejárók, valamint a mólóval és világítótoronnyal védett kikötő. A belvárosban érdekes egyveleget képeznek a velencei építészeti remekek a török uralom alatt épült keleti stílusú házakkal, faerkélyekkel és mecsetekkel.

A homokos tengerpartot az óvárostól keletre találjuk, egy strandolós nap után innen indíthatunk túrákat a közel Szamaria-szoros, és Psiloritis-hegy felé.

Agiosz Nikolaosz

Agiosz Nikolaosz, Kréta

Kelet-Kréta gyöngyszeme a varázslatoa Mirabello-öböl partján. Agiosz Nikolaosz különlegességét az adja, hogy a modern és tradicionális stílusból is ad ízelítőt. 

A város panorámáját alapvetően a központi öböl határozza meg, amely köré a település épült. Ezt az öblöt a helyiek Voulismeni-tónak hívják, mindenképp látogassunk el a halászkikötőjébe is. Vizét a törökök által az 1870-es években létesített csatorna köti össze a tengeri kikötővel. A tó körül igazi mediterrán kikapcsolódás vár ránk, a csodás látvány mellé éttermek, kávézók, tavernák kínálatából válogathatunk kedvünkre.

Agiosz Nikolaosz lakosait sem kerülték el a nagy világégések, a városban található a Platía Venizélou, amely az 1943-ban, a II. világháború alatt meghalt 400 helyi katonának állít emléket.

Elafonisi Beach

Elafonisi Kréta

A sziget egyik legkedveltebb strandja, a délnyugati parton találhatjuk meg. A strand egy félszigeten fekszik, Chaniatól 75 km-ra. A tenger itt türkizkék színben pompázik, a víz igen lassan mélyül. Felfedezték ez sokan mások is, így Elafonisi Beach elmondhatja magáról, hogy Kréta egyik legfelkapottabb, és ezzel együtt legzsúfoltabb strandja is egyben – szinte egymást érik a parton a nyugányak és a napernyők. 

A strandot a szigettől egy sekély lagúna választja el, ezen apálykor száraz lábbal átgyalogolhatunk. A nyugati részen már találunk nyugalmasabb partszakaszokat, csodálatos, sziklás háttérrel.

Elafonisi környékén részben természetvédelmi terület húzódik, de ennek határát látványosan ki is jelölték. A homoki növényzet is megér egy kis sétát, de vigyázat, mindent a szemnek!

Spinalonga

Spinalonga egy erődsziget az Elounda-öböl délnyugati bejáratánál. Eredetileg a közeli Spinalonga-félszigethez tartozott, de 1526-ban a velenceiek egy csatornával elválasztották a kettőt. A szigetet megerősítették, és sok éven át ez volt az első védelmi vonal Elounda számára. Spinalonga 1903-tól 1957-ig lepratelepként működött, az egész országból ide szállították a betegeket.

Pont ez az egykori lepratelep jelenti manapság a sziget vonzerejét. Spinalonga az Eloundára és Agios Nikolaosra érkezők turisták kedvelt kiegészítő programja. Mivel itt nincsenek szállások, csak néhány órás túrákat szoktak a szigetre szervezni.

Heraklion Archeológiai Múzeum

Heraklion (Iraklion) Kréta szigetének fővárosa, rendelkezik reptérrel, valamint komp- és hajókikötővel is. Aki a lehető legtöbb látnivalót akarja felkeresni a szigeten, az itt foglaljon szállást.

A városnézést érdemes a régészeti múzeumma kezdeni. Itt a sziget történelmének összes fontos mozzanata megelevenedik előttünk, a bronzkortól kezdve a görög és római emlékeken át napjainkig. Fantasztikus freskótöredékeket őriznek itt, melyek a mínoszi Knósszosz palotából maradtak fenn. Megcsodálhatjuk a múzeumban a kígyó istennő szobrait, a freskón ábrázolt bikaugratás jelenetet, valamint a rejtélyes Phaisztoszi korongot. amely a a bronzkori minószi kultúra legfontosabb lelete, A 15 cm-es írásos agyagkorongon lévő felirat értelmét eddig senkinek sem sikerült megfejteni.

Chania és velencei kikötője

Az 55 ezres Chania (Hania) Kréta második legnagyobb városa, igen gazdag történelmi hagyományokkal. Már a mínoszi királyságok idején is gazdag kultúra virágzott itt, ekkor Kydonia volt a város neve. Chania névre valószínűleg a bizánciak keresztelték, akik fontos kereskedelmi útvonal állomásaként tekintettek a településre.

Chania, Kréta

Chania építészetén legjelentősebb nyomot a velenceiek keze hagyott. Az óváros ódon falai és zegzugos utcái sok helyen egészen eredeti állapotukban maradtak fenn. 

Legjelentősebb látnivalója a kikötő, amit 1320 és 1356 között építettek a velenceiek. Nem egy nagy kikötő, csak kisebb hajókat tud fogadni, a látvány viszont önmagáért beszél. Az 1595 és 1601 között épült világítótorony a világon az egyik legrégebbi. 

Sokan kizárólag a kikötői látványért érkeznek a városba, de nekik van igazuk, ezt egyszer mindenkinek látnia kell életében!

Szamaria szurdok

Az aktív kikapcsolódást kedvelő turisták egyik kedvenc helye Krétán. Európa leghosszabb szurdoka, Omalos hegyi falujától 1227 méteres magasságból 16 kiométer hosszan ereszkedik a Földközi-tenger déli partján fekvő Agia Roumeli faluig. Az UNESCO Világörökségi listáján is szerepel. 

Szamaria szurdok

A szurdokvölgy sziklafalai helyenként az ezer méteres magasságot is elérik, legkeskenyebb részén, a Vaskapuban pedig mindössze három méter széles. A téli csapadék miatt a völgy csak májustól októberig látogatható, mert a többi hónapban a szurdokban folyó patak vize felduzzad.

A szurdokvölgy Kréta talán legnépszerűbb és legtöbbet fotózott látványossága, turisták tízezrei keresik fel minden évben. 5-8 órás túra alatt járhatjuk végig. 

A szamariai élővilág és persze az élettelen, ám páratlan szépségű környezet is egyaránt védelmet élvez 1962 óta, amióta nemzeti parkká nyilvánították a területet. 

Balos lagúna

A Kissamos közelében elhelyezkedő Balog lagúna Kréte egyik legszebb tengerpartja.

Balos lagúna

A strand Kréta és egy kis sziget, Imeri Gramvousa között van, fehéres, rózsaszínes homokjáról és türkizkék vizéről híres. Mindezt a csodát meredek sziklafalak határolják, hogy még impozánsabb látványt nyújtson.

Hajóval és autóval is elérhető, ám vigyázat, a sziget egyik legnépszerűbb strandjáról van szó, júliusban és augusztusban különösen nagy lehet a zsúfoltság.

Vai Beach

Vai Kréta

A sziget keleti részén található, szintén nagy népszerűségnek örvend. A hely különlegessége, hogy itt növekszik már 2000 éve Európa legnagyobb természetes pálmaerdeje. A mintegy 5000 fából álló erdő a legenda szerint a kalózok által szétköpködött datolyamagokból keletkezett.

A tenger vize itt változóan mélyül, kövek és sziklapadok is előfordulnak benne. 

Vai Beach-re is jellemző a zsúfoltság, aki nem szereti a nyüzsgést, jobb, ha az elő- vagy utószezon idején keresi fel ezt a gyönyörű strandot.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük